Bajt okoz, ha a stresszes a kismama

A várandósság alatti fokozott stressz majdnem 10 százalékkal növeli a gyerek későbbi személyiségzavarának kockázatát - derült ki egy 30 évet felölelő, nagyszabású finn kutatásból.

A tanulmányba több mint 3600 várandós nőt vontak be. Az alanyokat havonta megkérdezték arról, hogy éltek-e át stressz, és ha igen, akkor az milyen erősségű volt. A résztvevők Helsinki környékén laktak, és 1975-1976-ban szültek. Amikor gyerekeik 30 évesek lettek, a szakemberek megvizsgálták, hogy hányuknál diagnosztizáltak személyiségzavart. Negyven olyan esetet találtak, ahol kórházi kezelésre is szükség volt.

kismama, várandósság, terhesség, terhes nő, stressz, feszülség, baba, magzat, gyerek, személyiségzavar,
Már az enyhe stressz is megtöbbszörözi a kockázatot. Fotó: iStock

A stressz ezért veszélyes

A tanulmány azt állapította meg, hogy a várandósság alatti súlyos stressznek hosszú távú hatása lehet a gyerekekre. Ha az édesanya súlyos stresszt élt át terhesen, akkor gyermeke 9,53-szor nagyobb eséllyel lett személyiségzavaros. De még az enyhe stressz is a négyszeresére növelte a kockázatot. A leggyakrabban párkapcsolati, szociális vagy lelki probléma az anyákat sújtó stressz forrása.

A stressz - amely tulajdonképpen egy összefoglaló kifejezés olyan negatív érzelmekre, mint az aggodalom, a szorongás és a frusztráció - egy kutatás szerint "fertőző". De van rá módszer, hogy elkerüljük. Mutatjuk!

A személyiségzavar azt jelenti, hogy a beteg személyisége megnehezíti a saját és környezete életét. Egyesek túlzottan szoronganak, míg mások érzelmileg labilisak vagy antiszociálisak. A tünetek széles skálán helyezkednek el. A tudósok szerint minden huszadik ember valamilyen személyiségzavartól szenved. Ezeknél az embereknél nagyobb eséllyel alakul ki egyéb mentális zavar, például depresszió, alkoholfüggőség vagy drogprobléma. Ám mint minden mentális kór esetében, itt is szerepet játszik a kialakulásban a neveltetés, az agyi problémák és a genetikai örökség is.

Már korábbi kutatások is találtak kapcsolatot a terhesség alatti stressz és a gyerek későbbi depressziója, szorongása és skizofréniája között. Azt viszont még nem tudják a szakértők, hogy a várandósság alatti stressz pontosan hogyan növeli a személyiségzavar kockázatát. A kutatók azonban igyekeztek kiszűrni az egyéb tényezőket - többek között a várandós nő pszichiátriai betegségeit és dohányzását -, hogy kiderüljön, mekkora szerepet játszik a várandósság alatti stressz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!