Okostelefonos játékkal csökkenthető a szorongás

Egy tudományosan kifejlesztett okostelefonos játék 25 perc alatt jelentősen csökkentheti a stresszt és a szorongást - derítették ki amerikai kutatók.

Dr. Tracy Dennis pszichológus és csapata szerint a játékos módszer nagyon hatékony lehet olyan emberek kezelésében, akiknél szorongást diagnosztizáltak. "Sajnos, túlságosan nagy a távolság a pszichológiai segítségre szorulók és az ellátó intézmények között. Segítséghez jutni nehézkes, költséges és lassú Ezért nagyon fontosnak tartjuk, hogy alternatív módszerek is a betegek rendelkezésére álljanak. Az okostelefonos applikációk költséghatékonyak és bárki számára elérhetőek" - mondta dr. Dennis.

Az új játék alapja az az elképzelés, hogy a figyelem tudatosan irányítható, és ha egy kellemes dologra koncentrálunk egy kellemetlen helyett, akkor egy idő után javul a hangulatunk. Az applikáció fejlesztői szerint ha 25 percet játszik valaki ezzel a játékkal, akkor csökkenthető a szorongás , az idegesség és a stressz.

Csökkenti a szorongást egy applikáció (Fotó: Europress)

A kísérletben 78, szorongással küzdő egyén vett részt. Két csoportra osztották őket: az egyik csoportba tartozók 25, a másik csoport tagjai pedig 45 percig játszottak. A kontrollcsoport tagjai egy másmilyen (nem tudományos alapon kifejlesztett) játékkal játszottak. Ezután egy igen stresszes helyzetnek tették ki őket: beszédet kellett mondaniuk és ezt videóra is felvették. A kutatók ezután elemezték a videófelvételeket és interjúkat is készítettek a résztvevőkkel.

A speciális játékkal játszók stressz-szintje csökkent, és kevésbé voltak idegesek a beszéd közben, mint azok, akik egy "közönséges" játékkal játszottak.

A szakemberek szerint mindenképpen további kutatásokra van szükség, hogy megállapítsák, hogyan lehetne még hatékonyabbá tenni a játékot, és azon is dolgoznak, hogyan lehetne súlyosabb klinikai eseteket gyógyítani okostelefonos alkalmazások segítségével.

A kutatás eredményeiről a című szaklapban számoltak be.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +2 °C

Általában borult lesz az ég, viszont estig a Dunántúlon nyugat felől egyre szakadozottabbá válik a felhőtakaró arrafelé még a nap is kisüt. A Duna vonalában és attól keletre viszont egy csapadékzóna okoz többfelé (saras) esőt, záport. Az északkeleti harmadban számottevő csapadékmennyiség várható. A délies szelet a Dunántúlon élénk, erős lökések is kísérhetik. Késő estére 4 és 11 fok közé csökken a hőmérséklet. Egy melegfront hoz nedves léghullámokat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra