Párkapcsolatok: a szüleinktől függ a boldogságunk?

A tinédzserek és a szülők közötti viszony befolyásolhatja azt is, hogyan viselkednek a gyerekek a későbbi párkapcsolatban - állapították meg tudósok.

Minél jobb a szülő és tinédzser gyermeke között a kapcsolat, annál sikeresebb lesz a gyerek későbbi (akár 15 évvel későbbi) romantikus kapcsolatokban. Matthew Johnson, a University of Alberta kutatója szerint ennek az egyszerű ténynek a megértése sokat segíthet abban, hogyan hat a házasságunkra a szüleinkkel való kapcsolat.

"Az emberek hajlamosak arra, hogy különválasszák a kapcsolataikat. Máshogyan tekintenek egy romantikus párkapcsolatra, és máshogy a szülők és gyerekek közöttire, pedig ezek között több az összefüggés" - mondta Johnson. "De az, ahogyan a szüleinkkel való kapcsolatban vettünk részt, előre jelezheti, mit adunk majd bele a párkapcsoltunkba. Ez ugyanis gyakran azzal jár együtt, hogy megismételjük a tinédzserkori mintákat, negatívakat és pozitívakat egyaránt."

A megállapításhoz kapcsolódó kutatásban 2970 emberrel készítettek mélyinterjúkat, 12 és 32 éves koruk között, három alkalommal. Rákérdeztek arra, mennyire bíznak meg a szülők és gyermekek egymásban, milyen hatékonyan tudnak kommunikálni, és mennyire érzik közel magukhoz a másikat. A minőségi szülő-gyerek kapcsolat nagyban befolyásolta, mennyire volt képes valaki részt venni a párkapcsolatában, vagyis mennyire volt boldog a házassága.

Befolyásolja a szüleinkkel való kapcsolat a párkapcsolatunkat (Fotó: Europress)

Befolyásolja a szüleinkkel való kapcsolat a párkapcsolatunkat (Fotó: Europress)

"Ha valaki jó kapcsolatot ápolt a szüleivel, megvolt közöttük a bizalom, és meg tudták beszélni a gondjaikat, az 15 évvel később is elégedettebb volt. Nem is gondoltuk volna, hogy ilyen szoros az összefüggés" - mondta Johnson, majd hozzátette: "Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy boldogtalan kapcsolat miatt elég a szüleinket hibáztatni."

A kutatás eredményeiről a Journal of Marriage and Family című szaklapban számoltak be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!