Tájékozottsággal és tudatossággal jobbá tehetjük mindennapjainkat

Számos, környezetünkre és szervezetünkre ártalmas tevékenységgel mi magunk is elő tudunk idézni komoly károkat az egészségünkben, illetve környezetünkben - ilyen például a dohányzás. A cigarettáról köztudott, hogy káros és számos betegség kialakulásáért felelős. Az ugyanakkor, már kevésbé ismert, hogy a cigaretta égése során keletkező, füstben lévő vegyi anyagok a dohányzással kapcsolatos betegségek elsődleges okozói. Éppen ezért kiemelt jelentősége van a tájékozottságnak!

Nemzetközi felmérések szerint több mint egymilliárdan dohányoznak világszerte, Magyarországon is több mint 2 milliós ez a tábor - de ennél jóval több ember életére hatással van a cigaretta az égés során keletkező füst miatt. Egy szál cigaretta meggyújtását követően több mint hatezer vegyi anyag keletkezik, amelyek jó része a füsttel jut be a szervezetünkbe. A nikotinról köztudomású, hogy komoly függőséget okoz, valamint olyan mellékhatásokkal járhat, mint például a fejfájás, vagy a szédülés, ugyanakkor ma már a témában jártas vezető tudományos szervezetek is azon az állásponton vannak, hogy elsősorban nem a nikotin, hanem az égés és a füst azok, amelyek a dohányzással kapcsolatos betegségek kialakulásáért felelősek. Ugyanis a füstben kimutatott több ezer vegyi anyag közül 93-ról állapította meg az FDA, az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyezési Hivatala, hogy káros vagy potenciálisan káros az egészségre.

Az egészségünk védelme szempontjából a legjobb megoldás, ha rá sem szokunk a dohányzásra. Ezt nem csak saját magunk, de a körülöttünk lévők érdekében is érdemes megfontolni. Azáltal, hogy nem gyújtunk rá, rengeteg káros anyag szervezetbe jutásától kíméljük meg mindannyiunkat. Dohányzás esetén pedig a legeredményesebb ártalomcsökkentés, ha leszokunk róla. A leszokással egyértelműen és arányosan csökken a megbetegedések valószínűsége és így nem csak saját magunkat, de szeretteinket, barátainkat és kollégáinkat is megóvhatjuk az ártalmaktól. Azonban, ha valamilyen okból kifolyólag mégsem tesszük le a cigarettát, azáltal, hogy valamely füstmentes technológiát választjuk, saját magunkat és a közvetlen környezetünket is alacsonyabb kockázatnak tehetjük ki a cigarettázáshoz képest. Számos különböző füstmentes technológia létezik, melyek hatása teljesen eltérő. A technológiákon belül is óriási különbségek vannak olyan tekintetben is, hogy a hatásuk vonatkozásában rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok milyen szintűek.

A helyes életmóddal sokat tehetünk az egészségünkért. Fotó: Getty Images
A helyes életmóddal sokat tehetünk az egészségünkért. Fotó: Getty Images

Az egyik ilyen füstmentes technológia például az e-cigaretta, amely nem füstöt, hanem nikotinpárát képez azáltal, hogy elektromos úton felmelegíti a tartályában lévő nikotintartalmú folyadékot. Egy másik, a nikotinsóval működő technológia, ahol kémiai reakció eredményeként keletkezik nikotinpára. A hevítéses technológia dohány használatával működik, azonban használata során épp csak annyi hő képződik, ami képes a dohány- és nikotinpárát felszabadítani, azonban égés hiányában nem keletkezik füst. Valamennyi füstmentes technológia lényege, hogy az égés kiküszöbölésével kevesebb káros és potenciálisan káros anyag juthat a szervezetbe, és a környezetükben tartózkodók is kevesebb mérgező anyagnak lehetnek kitéve, mint a cigarettafüst esetében.

Fontos azonban tudni, hogy ezek a füstmentes technológiák sem kockázatmentesek, hiszen ezek is tartalmaznak nikotint, ami függőséget okoz, és megemeli a szívfrekvenciát, valamint a vérnyomást, illetve ezen technológiák hosszú távú hatása egyelőre nem ismert. A nem megfelelő minőségből fakadó esetleges mellékhatások pedig kizárólag megbízható forrásból származó anyagok használatával kerülhetők el.

A dohányzás ártalmai kiküszöbölésének a leghatékonyabb módja tehát, ha nem szokunk rá a dohányzásra. Dohányzás esetén a dohányzás és a nikotin káros hatásainak kivédését kizárólag a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásának teljes abbahagyása, azaz a leszokás biztosíthatja.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából, reklámnak nem minősülő tájékoztatásként készült a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával.

Érdekli a téma? Amennyiben a téma felkeltette az érdeklődését, nézzen körül a 24.hu tudományos cikkei között, ahol naprakész tanulmányokat és friss híreket talál a dohányzás jövőjével kapcsolatban. Olvasson tovább !

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!