Az evészavarok a férfiakat sem kímélik. Sőt

Világszerte egyre többen küzdenek evészavarral. Férfiak és nők, vegyesen. Ám míg előbbiek esetében hamarabb "kieshet a csontváz" a szekrényből, utóbbiak hajlamosak rejtegetni a problémát.

A közösségi média és a divatvilág sugallta ideális testkép miatt erőteljes nyomás nehezedik a mások elvárásainak megfelelni vágyó lányokra és nőkre. Testképzavarokkal azonban nemcsak ők küzdenek, hanem a férfiak is. Ám róluk - mint a tökéletes alakért folytatott hajsza szenvedő alanyairól - jóval kevesebb szó esik. Pedig sokan vannak: az evészavarokkal foglalkozó szervezet, a National Eating Disorders Association (NEDA) szerint minden harmadik evészavarral küzdő ember férfi - írja témával foglalkozó írásában a Healthline.

evészavarok a férfiaknál
Fizikai és mentális egészségünk is rámehet, ha a tökéletes testképet hajszoljuk. Fotó: Getty Images

Számos, evészavarokkal összefüggésbe hozható viselkedés, mint például a falásrohamok vagy a böjtölés majdnem ugyanolyan gyakori a férfiaknál, mint a nőknél. Becslések szerint az Egyesült Államokban körülbelül tízmillió fiú vagy férfi küzdhet evészavarral élete során. Mivel az érintettekben jellemzően munkál a megbélyegzéstől való félelem és a szégyenérzet, jelentős részük nem jut el odáig, hogy - ha fel is ismeri a problémát - segítséget kérjen egy szakembertől.

Az evészavarra utaló jelek nem mindig szembeötlőek

Míg a nőknél az étkezési zavarok általában a soványsággal és a fogyás iránti vággyal járnak együtt, addig a férfiak esetében ez nem feltétlenül van így. Az idealizált férfi testkép elérése sokaknál nem a testsúlyvesztésen alapul. Egy friss tanulmány szerint az Egyesült Államokban a tizenéves fiúk közel harmada például épphogy hízni és izmosodni szeretne. Ennek érdekében pedig táplálékkiegészítőket és szteroidokat szednek, vagy bizonyos fajta tápanyagból az egészségesnél nagyobb mennyiséget is hajlandóak a szervezetükbe juttatni, hogy így növeljék izmaik tömegét. Természetesen olyanok is akadnak, akik az ideálisnak tartott testsúly elérése érdekében elsősorban extrém fogyásra törekszenek.

Egyre egészségtelenebbül élünk, ezért nő az igényünk arra, hogy egyre egészségesebben éljünk. Ez a paradoxon élteti a táplálékkiegészítők iránti folyamatosan növekvő igényt is. Ráadásul a technológiai fejlődés olyan új marketingszeleket keltett, amelyek hatalmasra dagasztották az iparág vitorláit.

"Noha lehetnek nyilvánvaló jelek, ránézésre nem feltétlenül derül ki, hogy valaki evészavarral küzd" - idézte a Healthline Jason Nagatát, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem adjunktusát, aki a serdülőknél jelentkező evészavarokkal foglalkozik. Mint mondta, az evészavarok a mentális és a fizikai egészségre - potenciálisan minden szervre - egyaránt hatással lehetnek. A túlzásba vitt diéta vagy testmozgás eredménye szembeötlő: akár életveszélyes, azonnali orvosi kezelést igénylő állapotot is előidézhet. Ám olyan is előfordulhat, hogy valaki fizikailag - és ránézésre -ugyan egészséges, ám testének sanyargatása mentális zavarokat idéz elő nála, amelyek rejtve maradhatnak - tette hozzá Nagata.

Vannak olyan csoportok, amelyek tagjainál nagyobb az evészavarok kialakulásának esélye. Például a sportolók, a színes bőrű és az LMBTQ-emberek fokozott kockázatnak lehetnek kitéve e szempontból - írja a Healthline. Ennek egyik oka a testdiszmorfia, a test vélt hibáira való túlzott összpontosítás. A transznemű emberek egy részénél pedig a szorongás válthat ki evészavart, amit a testük és a nemi identitásuk közötti eltérések miatt éreznek - fejtette ki Nagata.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!