Megszűnik több illeték és díj

Több közigazgatási illeték és igazgatási szolgáltatási díj megszüntetéséről döntött kedden a parlament a kormány javaslatára.

A 180 igen szavazattal, 1 nem ellenében elfogadott döntés értelmében március 1-jétől nem kell illetéket fizetni az anyakönyvi kivonatért, a 18 éven aluliaknak az általános tételű közigazgatási eljárásokért, a 65 évnél idősebbeknek pedig a magánútlevélért. Nem lesz díjköteles a családi név korrekciójára irányuló eljárás sem. A családi otthonteremtési támogatás igényléséhez kapcsolódó ügyintézés megkönnyítése miatt nem kell fizetni a jogviszonyt igazoló egészségbiztosítási pénztári hatósági bizonyítvány kiállításáért.

Januártól a minimálbér emelésével együtt nőtt a családtámogatások, illetve a családi adókedvezmények megigényelhető összege is. Hogy milyen kedvezmények érik a családokat az idei évtől, arról az alábbi cikkünkben írtunk!

Ennyivel lesz olcsóbb az ügyintézés márciustól

Mentesülnek az illeték megfizetése alól azok, akik az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatokról állíttatnak ki hatósági bizonyítványt, vagy kft.-t, egyéni céget, közkereseti, betéti társaságot jegyeztetnek be a cégbíróságon. Utóbbi ügycsoportban közzétételi költségtérítést sem kell fizetni. Megszüntetik a szállásadói nyilatkozattal kapcsolatos, valamint a Magyarország területén kívül élő magyar állampolgárok nyilvántartásba vételére vonatkozó illetéket.

Több  közigazgatási illeték és díj is megszűnik március elsejével
Több közigazgatási illeték és díj is megszűnik március elsejével

Az építésügyi eljárási szabályokkal összefüggésben is több illeték csökken vagy megszűnik. A hatósági bizonyítvány kiadása például 3000 forint lesz, a nem hiteles, elektronikus tulajdonilap-másolatot pedig évente kétszer díjmentesen lehet lekérni. A módosítás értelmében illetékmentes lesz az öntözési berendezések engedélyezésnek eljárása és a közműpótló talajvízkút létesítésének, átalakításának, megszüntetésének engedélyezése.

A szétaprózott termőföldek egyszerűbb egyesítése miatt megszűnik a telekalakítási eljárásért fizetendő díj. A döntés érinti az igazságszolgáltatást is: a továbbiakban nem kell díjat fizetni az igazságügyi szakértői névjegyzékbe történő bejegyzés és a szakterület kiterjesztése esetén.

A kormány korábbi közlése szerint az újabb bürokráciacsökkentő intézkedés a lakosságnak 400 milliós, míg a vállalkozásoknak további 1,2-1,3 milliárd forintos megtakarítást jelent.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!