Luxustáborokba küldheti gyermekét idén nyáron

Idén is egyre korábbi időpontra tolódik a nyári táborok kiválasztása. A Táborfigyelő utánajárt, milyen szempontok alapján keresnek a szülők. Az már most látszik, hogy 2015 az extrém táborok éve lehet.

A Taborfigyelo.hu gyermektáborokat összehasonlító portál szervezésében 250 szülő részvételével zajlott kutatásban felmérték, milyen táborokat keresnek a 2015-ös évben, mik lehetnek az idei év slágerei, hol táboroznak a lurkók, valamint mennyit költünk gyermekenként egy táborra. Több újdonság mellett több pénz juthat idén a vakációra, míg az extrém táborok népszerűbbek lesznek.

A kérdőívet 250 szülő töltötte ki, a válaszadó szülők 45 százaléka két gyermekes, 39 százalékuk egy csemetével rendelkezik, míg 14 százaléknak három gyermeke van. Ennek ellenére csak a szülők 1/3-ánál elvárás, hogy a táborszervező testvérkedvezményt nyújtson, 46 százalék esetében ez nem szempont, vagy nem ez alapján hozza meg a döntést.

Értetlenül néz a gyermekére, mert már megint furcsán viselkedik, kielégíthetetlen mozgásigényével, harsányságával, mohó kíváncsiságával, szófogadatlanságával idegesíti, fárasztja a környezetét? Felmerült már önben a hiperaktivitás gyanúja? Tudjon meg többet, kattintson! Idén is folytatódik a tendencia, hogy egyre fiatalabban kezdik meg a csemeték a táborozást. Ezen táborok jellemzően napközis típusúak és gyakorlatilag egy minőségi játékos gyermekmegőrzésről van szó. A családok 34 százaléka ottalvós, negyede napközis tábort keres, de újdonság a 2015-ös évben, hogy a többség (41 százalék) számára mindkét tábor típus érdekes lehet. Utóbbi szülők esetében jellemzően nem kizárólag a díjak, hanem a táborok ár-érték aránya és a gyermek érdeklődése dönti el, hogy melyik fajta tábort választják.

Az extrém táborok idén népszerűbbek lesznek

Területi eloszlásban a válaszadók elsősorban budapesti (napközis) és pest megyei tábort keresnek, ezeket követi Veszprém, Somogy, Zala és Fejér megye. Újdonság, hogy a szülők közel harmadánál elvárás, hogy a táborszervező fogadjon el SZÉP Kártyát. A béren kívüli juttatás ilyen irányú felhasználására folyamatosan növekvő igény jelentkezik.

A táborok árát firtató kérdésben a szülői válaszok valamelyest magasabb árkategóriát jelöltek meg a tavalyi évhez képest. Az ott alvós táborok esetében az alacsonyabb árú (10-20 ezer forint között) kikapcsolódás 38 százalékos, az egy lépcsőfokkal magasabb díjú táborok (20-30 ezer forint között) 45 százalékos voksarányt értek el. A növekedés a 30-40 ezer forint közötti táborok szegmensében tapasztalható, a szülők közel negyede ilyen árkategóriában keres vakációs lehetőségeket.

A napközis táborok árában is érezhető az emelkedés, a tavalyi évben is jellemzően népszerű 10-20 ezer forint közötti díjkategóriát 55 százalék választotta, viszont 32 százalékuk már magasabb árú tábort keres. Már nem olyan népszerűek az angoltáborok A táborok tematikáját tekintve továbbra is a kalandtáborok viszik a prímet, míg ezeket a képzeletbeli dobogón a sporttáborok és a kézműves táborok követik. Érdekesség, hogy az idegen nyelvi táborok népszerűsége folyamatosan esik, az idei esztendőben a negyedik legkeresettebb tábortípus.

Egyre inkább terjednek és az idei esztendőben várhatóan kiemelkednek majd az extrém táborok, mint a rúdtánc tábor vagy a lövésztábor, katonai táborok. A nem szokványos témaválasztás komolyan megosztja a válaszadó szülőket, 29 százalékuk gyermekét érdekelné az ilyen jellegű tábor, viszont a szülők 17 százaléka érdeklődés esetén sem engedné ilyen táborba gyermekét. A Táborfigyelő előrejelzése szerint az extrém táborok mellett a 2015-ös évben a luxustáborok (vitorlás, golf) előretörése is várható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!