Így köszönhetjük meg a védőnők munkáját

Idén is jelölhetjük az Év védőnője díjra azokat a szakembereket, akiknek a munkája bár nagyon fontos, mégis kevés figyelmet kapnak.

A fogantatás után már ott van a kismama mellett a védőnő, hogy megválaszolja kérdéseit, de mit tehetünk azelőtt? Hogyan készítsük fel a testünket? Korábbi cikkünkben hasznos tanácsokat gyűjtöttünk össze ebben a témában.

Talán nincs is olyan ember ma Magyarországon, akinek az életében ne játszott volna szerepet egy védőnő , hiszen ott vannak, amikor a kismama pocakja kerekedik, segítenek felkészülni a gyermek fogadására, tanácsokkal látják el a leendő szülőket, segítik a gyermekágyas időszak alatt az anya-gyermek kapcsolat kialakulását, s akkor még nem is beszéltünk a családgondozói vagy az iskolákban végzett egészségmegőrző feladataikról. Magyarországon 1915. június 13-án Budapesten Stefánia belga királyi hercegnő védnökségével született meg az "Országos Stefánia Szövetség az Anyák és Csecsemők Védelmére", illete ezen belül a Védőnői Szolgálat. Nem véletlen tehát, hogy éppen ezen a nyári napon tartjuk a védőnők napját. Idén azonban, ahogyan a védőnők munkájára, úgy erre a napra is hatással van a koronavírus-járvány. Emiatt csupán szeptember 18-án tartják meg azt az ünnepséget, amelynek keretében átadják az Év védőnője díjat. A jelöléseket ugyanakkor már most is várják a szervezők.

védőnők, Magyar Védőnők Egyesülete, Év védőnője díj 2020
Magyarországon 1915 óta segítik a családokat a védőnők. Fotó: Getty Images

Kik jelölhetnek és hogyan?

A Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) által 2011-ben alapított díjra családok, szülők, diákok, iskolák, társszakmák képviselői, munkáltatók, de akár maguk a védőnők is jelölhetik kollégáikat hat kategóriában: nagyváros, kisváros, kistelepülés, iskolavédőnő, családvédelmi szolgálat, szakmai vezető. A javaslatokat írásban lehet leadni, s a szervezők azt kérik, az indoklásban személyes történeteiket is foglalják bele a jelölők, hogy ezeken keresztül mutathassák be azt az áldozatos munkát, melyet szinte "láthatatlanul" végeznek a védőnők. Hiszen sokszor csak az adott család vagy egyetlen személy tapasztalja csak meg egyszerre a szakemberek erőfeszítéseit. A jelöléseket július 31-ig lehet leadni írásban a MAVE címére (Magyar Védőnők Egyesülete - 1134 Budapest, Angyalföldi út 5/B.) vagy elektronikusan a szervezet honlapján - ide kattintva .

A jelöléseket a szakmai bizottságon túl egy független bíráló bizottság, valamint a díj két jószolgálati nagykövete, Keresztes Ilona és Szőllősi Györgyi fogják elbírálni. Emellett immár negyedik éve indítanak közönségszavazást is, melyre bárki jelölhette a védőnőket, és szavazhat is egészen június 15-ig ide kattintva . A díjátadó szeptember 18-án lesz, ahol nemcsak az derül ki, hogy ki lett 2020 védőnője a szakma szemével, de az is, hogy ki nyerte a Facebookon futó közönségszavazást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!