Így sínyli meg legkevésbé a gyerek a válást

A gyermekközpontú válás a legsimább út ahhoz, hogy minél kevésbé sérüljenek a családtagok.

Kiegyensúlyozottabb az a gyerek, aki egy válás után mindkét szülőjével kapcsolatot tart, azok a szülők pedig rendszerint jobban érzik magukat a bőrükben, akik váltott gondoskodásban nevelik tovább gyerekeiket – állapították meg a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének kutatói.

vita, veszekedés, párkapcsolati krízis, válás
Nem jó, ha előtte intézzük a konfliktust. Fotó: Getty Images

Ha a párkapcsolat nem is, a szülői kapcsolat megmarad

Magyarországon évente több tízezer gyermek éli át szülei különválását. Ha a párkapcsolatban nem is, a szülőségben továbbra fennmarad azonban a közösség, és ez a kapcsolat meghatározó a gyerekek mentális állapotára, a szülőkkel való további kapcsolatának minőségére nézve. A közös szülőség jellemzőit, a válási folyamattal való összefüggéseit, a szülők és a gyermekek jóllétének kérdéseit Magyarországon elsőként a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében vizsgálták 2019-2022 között. A kutatási kérdőívet mintegy 400 szülő töltötte ki.

A válással, különéléssel nem szűnnek meg a szülői feladatok, ezek összehangolása pedig a válás után nagyon fontos, ugyanakkor potenciálisan konfliktusos feladat. “A kutatásban különféle konfliktuskezelési stratégiákat vizsgáltunk, és ezek közül kettő mutatott kimondottan erős összefüggést a közös szülőséggel” – mondta el Pilinszki Attila, a kutatás vezetője. A gyermeket bevonó konfliktuskezelési stratégiánál a szülők a gyerek előtt vitatkoznak, rá lesznek mérgesek, pedig valójában az expartnerre dühösek. Az együttműködő konfliktuskezelésnél kifejezik saját érzéseiket, szükségleteiket és megpróbálják megérteni a másik fél szándékait is, valamint olyan megoldást keresnek, ami minden érintett szükségleteire reflektál.

Az eredmények alapján egyértelműen látszik: kiegyensúlyozottságot ad a gyereknek, ha mindkét szülővel kapcsolatot tart, illetve jobban érzik magukat a bőrükben azok a szülők, akik váltott gondoskodásban nevelik a gyereküket.

Számos országban kötelezően vagy ajánlottan online és személyes képzéseket indítanak válófélben lévő vagy már elvált szülőknek, és konzultációs lehetőséget is biztosítanak az együttműködés kialakítása érdekében. Hasonló, mediációs szemléletű képzés kidolgozásán munkálkodnak a Mentálhigiéné Intézetben is, melynek pilotja előre láthatóan 2024 második felében indul. A cél, hogy azoknak segítsenek, akik szeretnék ezt a folyamatot és a közös szülőséget jobban csinálni.

Innen tudhatjuk, hogy közel a válás. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!