Megdöbbentő, hány gyerek születik császárral itthon

Tavaly az összes szülés több mint kétötöde császármetszéssel történt a hazai állami kórházakban.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint tavaly összesen 77 500 gyermek született Magyarországon. Közülük 71 701-en jöttek világra az állami kórházakban, illetve ez utóbbi csoportban a császármetszéssel született babák aránya 41,59 százalék volt 2024-benírja a Dívány a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) statisztikáira hivatkozva. A császármetszések aránya az utóbbi évtizedekben folyamatosan emelkedett itthon: elsőként 2017-ben már átlépte a 40 százalékot, 2019-ben pedig azóta is fennálló rekordot elérve elérte a 42,02 százalékot. Ettől a tavalyi adat sem marad el jelentősen.

újszülött édesanyja kezében
Átlagosan ötből két gyermek császármetszéssel jön ma világra Magyarországon. Fotó: Getty Images

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hivatalos állásfoglalása alapján – orvosi szempontból – a 10 százalék körüli arány tekinthető fontos mérföldkőnek. Azokban az országokban ugyanis, ahol a császármetszések aránya eléri ezt a szintet, a megfigyelések szerint egyaránt csökken az anyai és a csecsemőhalálozás. A 10 százalékos határ elérve a további aránynövekedés ugyanakkor már nem hozható összefüggésbe hasonló előnyökkel – olvasható a WHO oldalán. A szervezet hangsúlyozza, hogy az utóbbi évtizedekben soha nem látott ütemben növekszik a császármetszések aránya világszerte. Ennek hátterében kulturális okok mellett az alábbi tényezők játszhatnak alapvető szerepet:

  • a kismamák félelme a hüvelyi úton történő szülés fájdalmaitól;
  • a szülés időbeli tervezhetőségének praktikus előnyei;
  • sokak szerint a császármetszés kevésbé traumatikus élmény az újszülöttek számára;
  • egyes kultúrákban fontos tényező az is, hogy a császármetszés kevésbé terheli meg a medencefeneket, így csökkenthető általa a vizeletinkontinencia előfordulása, valamint a nők számára élvezetesebb a visszatérés a szexuális élethez szülés után.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!