Ma inkább ágyban maradnál? Néha engedd meg magadnak!

A szakemberek szerint nem baj, ha nagy ritkán beiktatsz egy lusta napot.

Egész nap ágyban maradni néhány szakértő szerint egyszer-egyszer hozzájárulhat a mentális egészségünk fenntartásáhozírja az IFLScience.

olvasás az ágyban, olvas az ágyban, ágyban fekve, pihen, pihenés
Az ágyban is el tudod néha foglalni magad. Fotó: Getty Images

Túlbecsüljük az állandó pörgést

"Nézhetsz filmet, görgetheted a közösségi oldalakat, telefonálhatsz, olvashatsz, ehetsz, vagy bármi mást is csinálhatsz, amit akkor csinálnál, amikor amúgy is pihenéssel töltöd a napod" – mondja Robert Common pszichológus, aki szerint ezt gyakran alkalmazzák a stressz vagy a szorongás kezelésére. "Gyors tempójú világban élünk, ezért pozitív dolog néha visszalépni, kapcsolatba kerülni önmagunkkal és újratölteni egy kis mentális és fizikai energiát"fogalmazott a szakember. Állítja: egy ágyban töltött nap nem csak a test pihenése, bár ez kétségtelenül fontos. Az elegendő pihenés elengedhetetlen a jó mentális egészséghez, az ágynyugalom pedig lehetőséget nyújt a mentális regenerálódásra is. Ehhez nem szükséges egy egész nap, az is elég lehet, ha mindössze néhány órát ágyban töltesz.

Ez a tevékenység leginkább a Z generáció és a nők körében népszerű, akik manapság amúgy is sokkal stresszesebbek, mint bárki más – legalábbis ezt vallja Jeffrey Gardere klinikai pszichológus, a Touro University professzora. Nicole Hollingshead pszichológus, az Ohio State University adjunktusa szerint az új irány azért is követhető, mert a társadalmunk hajlamos túl nagy hangsúlyt fektetni és dicsőíteni az állandó elfoglaltságot vagy produktivitást. Az állandó pörgés kiégéshez vezethet, illetve azzal járhat, hogy nem hagyunk időt a pihenésre, feltöltődésre anélkül, hogy ezt mások vagy saját magunk lustaságnak bélyegeznénk.

Ha rászánod magad, először is bizonyosodj meg arról, hogy nem áll-e a háttérben valami betegség. Ha ugyanis depresszióval küzdesz, nem feltétlenül jó ötlet az egész napos ágyban lét. Emellett állhatnak fizikai betegségek – pajzsmirigy- vagy egyéb hormonális problémák – is annak hátterében, hogy nem akarsz felkelni az ágyból. Magától értetődik, hogy a semmittevés nem túl jó stratégia ezeknek az élettani problémáknak a kezelésére, sőt, még ronthat is a helyzeten. A hosszan tartó mozgáshiánynak ugyanis köztudottan káros hatásai vannak a szervezetre.

Folyton fáradt vagy, még akkor is, ha eleget aludtál? Akkor valószínűleg másfajta pihenésre is szükséged lenne – kimerülni ugyanis nem csak fizikailag lehet. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd ritkulását követően jobbára gyengén vagy közepesen felhős időre számíthatunk - több felhő elsősorban északkeleten, keleten lehet helyenként. Az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet is érkezik, de e mentén is kicsi a csapadék esélye. A napközben csupán időnként élénk nyugatias irányú szél estétől, késő estétől fokozatosan északnyugatira, északira fordul az érkező hidegfront mentén, ahol már előfordulhatnak erős lökések is.A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!