Magas a vérnyomásod? A szex segíthet

Az aktív szexuális élet hosszabb élettartammal jár a magas vérnyomásban szenvedőknél – állítja egy kínai kutatás.

A magas vérnyomás kockázatának csökkentésére számos módszert javasoltak már a légzőgyakorlatoktól az étrend megváltoztatásáig, most azonban újabb összefüggésre derült fény. Egy több mint 4500 ember bevonásával végzett vizsgálat során a tudósok jelentős összefüggést találtak ugyanis a ritkább szex és a nagyobb halálozás között a fiatal és a középkorú betegeknél. Ez pedig arra utal, hogy a rendszeres szex hozzájárulhat a magas vérnyomásban szenvedők jobb egészségi állapotához és hosszabb életéhezszámol be az IFL Science egy kínai tudóscsoport friss kutatásának eredményeiről.

szex, párkapcsolat
Nem csak a kapcsolatot, a szervezetedet is erősítheti. Fotó: Getty Images

Védi a tested

A kutatás eredményei azt mutatták, hogy akik évente 12-51 alkalommal – tehát minimum havonta egyszer – folytattak szexuális tevékenységet, azoknál alacsonyabb volt az összhalálozás kockázata, mint azoknál a betegeknél, akik ritkábban szexeltek. A gyakori szexuális aktivitás tehát egyfajta védő hatással lehet az általános egészségi állapotra és az életminőségre a magas vérnyomásban szenvedő betegeknél.

Fontos tudni azonban, hogy a nemi élet gyakorisága és a halálozás közötti kapcsolat egyelőre nem mondható ok-okozati összefüggésnek. Lehetséges, hogy a rendszeres szexuális tevékenység javítja a szív egészségét, megvédve az embereket a magas vérnyomás néhány negatív hatásától. Ám az is felvetődik, hogy azok, akik gyakrabban fekszenek le egymással, eleve egészségesebbek. Mivel a vizsgálati csoport fiatalabb betegekből állt, nem világos az sem, hogy ezek az eredmények hogyan vonatkozhatnak az idősebb lakosságra. További kutatásokra van tehát szükség.

A magas vérnyomást csendes gyilkosnak is nevezik, mivel gyakran nem okoz tüneteket. Ám csak azért, mert nincsenek külső jelei, ez nem jelenti azt, hogy belül nem okoz kárt. A szív- és érrendszeri betegségek kockázatán túl a magas vérnyomás az agy és a vesék károsodásával is összefüggésbe hozható. A hipertónia a fejlett országokban népbetegségnek számít: a népesség mintegy 15 százalékának van tartósan a magas vérnyomás szempontjából határérték, azaz 140/90 Hgmm fölötti vérnyomása. Évente csaknem 5000 magyar ember halála írható a betegség számlájára. További részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!