Karsai Dániel gyomorszondát kapott – mikor van szükség táplálásterápiára?

Állapota annyira leromlott, hogy mostanra gyomorszondával táplálják Karsai Dánielt. Mutatjuk, miért van erre szükség és hogyan zajlik a táplálásterápia.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, új videót töltött fel TikTok-csatornájára Karsai Dániel Lakoma címmel. A felvételen látható, hogy folyamatosan romló állapota miatt az ALS-sel küzdő alkotmányjogászt  mivel mostanra a nyelés is nehezére esik  már gyomorszondával táplálják. Saját elmondása szerint elérkezett betegsége azon szakaszába, amikor szinte folyamatosan fáj valamije. Egyre gyengébb, és lassan teljesen elveszíti az autonómiáját, mert már a legapróbb dolgokban is segítségre van szüksége.

gyomorszonda
A gyomorszonda lehetővé teszi a megfelelő tápanyag- és folyadékpótlást. Fotó: Getty Images

Energia-, tápanyag- és folyadékpótlás

Számos olyan betegség vagy élethelyzet adódhat, amikor valaki hetekig, évekig vagy akár végérvényesen szondatáplálásra szorul. Olyankor van erre szükség, amikor a beteg pillanatnyi állapota vagy valamilyen betegség miatt szájon keresztül nem képes annyi ételt magához venni, hogy szervezete megfelelő mennyiségű energiához, tápanyaghoz és folyadékhoz jusson.  

A szondán keresztüli tápláláshoz speciális összetételű tápszerre van szükség, amit fecskendővel adnak be. A gyártók úgy állítják össze ezeket a tápszereket, hogy fehérjéket, zsírokat, szénhidrátot, ásványi anyagokat, vitaminokat és nyomelemeket is tartalmazzanak ugyanúgy, ahogy egy egészséges ember táplálékbevitele is fedezi ezt.

Orrba vagy gyomorba

A szondatáplálás módját a kezelőorvos határozza meg. Az orrszondát az orrlyukon keresztül vezetik be a beteg gyomrába. Ez általában csak pár napig vagy néhány hétig tartó táplálásra szolgál. Hosszabbtávú szondatáplálás esetén egy rövid gyomorszondát helyeznek be. Ilyenkor az orvos egy vékony, puha csövet vezet a beteg gyomrába vagy vékonybelébe, ezen keresztül folyékony táplálékot (speciális, gyógyászati célra szánt élelmiszert), gyógyszert és vizet kaphat a beteg.

Ma Magyarországon évente mintegy 1500 beteg részesül otthoni szondatáplálásban, akik között vannak gyermekek, felnőttek és idősek is. Egy idő után ez a napi rutintevékenység természetes részévé válhat, könnyen megtanulható, és amennyiben azt a beteg állapota lehetővé teszi, mellette teljes értékű életet lehet élni. Ehhez ugyanis nincs szükség feltétlenül kórházi körülményekre, otthon is elvégezhető. 

Fontos azonban, hogy a segítőnek pontosan be kell tanulnia, hogyan végezhető szakszerűen a szondatáplálás. Ha ugyanis nem tartja be a szükséges lépéseket, az akár komoly szövődményekkel is járhat. Az egyetlen hazai szondatáplálásra szakosodott szervezet például gyakorlati és személyre szabott segítséget nyújt az érintett betegeknek és családtagjaiknak. 

A dolog mentális oldala már nehezebb, és mind a beteg, mind a családtagok részéről nagyfokú türelmet igényel. Az érintetteknek ugyanis hozzá kell szokniuk egy újfajta élethelyzethez, ami akár ágyhoz kötöttséget is jelenthet. A szükséges eszközök, az odafigyelést igénylő folyamatok azonban idővel rutinná válnak, és egyre könnyebb lesz együtt élni a kialakult helyzettel.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Panangin reklámfilm (X)
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Az északi tájakon a felhős időt követően főleg délután egyre többfelé kisüt a nap, a déli, délkeleti országrészben ezzel szemben erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés. Reggel még többfelé valószínű főleg eső, zápor, majd az északi tájakon csökken a csapadékhajlam, viszont délen, délkeleten - nagyobb számban délután - záporok, zivatarok várhatók, helyenként felhőszakadással. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk, záporoktól, zivataroktól függetlenül a Nyugat-Dunántúlon helyenként erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között valószínű, ennél északnyugaton hidegebb, a Dél-Alföldön viszont kissé melegebb lehet az idő. Fronthatás napközben nem okoz kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra