Egy kisvárosnyi magyar hal meg évente vastagbélrákban

A szűrőprogramban kevesen vesznek részt, pedig az időben felismert betegség gyógyítható.

Öt-hatezren, vagyis egy kisvárosnyi ember hal meg évente vastagbélrákban Magyarországon – hívta fel a figyelmet az RTL Híradó. Ez azt jelenti, hogy az egész világon nálunk a legmagasabb a halálozások száma lakosságarányosan, miközben szakemberek szerint az időben elvégzett szűrővizsgálatokkal sok életet meg lehetne menteni.

A Magyar Rákellenes Liga tapasztalatai szerint sokan félnek, pedig nincs okuk rá. Székletmintát kell beküldeni, és ha vért találnak benne, csak akkor hívják be kolonoszkópiára a betegeket. Leginkább ez az, amitől az emberek ódzkodnak, ezért nagyon alacsony a részvételi arány” – fogalmazott Rozványi Balázs, a szervezet elnöke.

A szűrés lenne a megoldás

Hiába van nemzeti szűrőprogram a vastagbélrák kimutatására, sokan mégsem használják ki ezt a lehetőséget, és csak akkor mennek orvoshoz, amikor már tüneteik vannak, ami nagy hiba. Sike Róbert gasztroenterológus egy kerekasztalbeszélgetésen arról beszélt: tapasztalatai szerint már havonta mutatnak ki vastagbélrákot a harmincas éveikben járóknál is, ez húsz éve még ritkaság volt. „Nincs benne a közgondolkodásban, hogy a szűrésnek mekkora jelentősége van” – mondta el a Híradónak a szakember, aki szerint ennek hangsúlyozása kiemelt figyelmet kellene kapjon, hiszen az időben felismert elváltozásokat könnyebben lehet gyógyítani. 

Lakosságarányosan Magyarországon halnak meg legtöbben ebben a betegségben a világon, ez a második leggyakoribb daganattípus hazánkban. A helytelen életmód, az elhízás és a rossz táplálkozás is közrejátszik a magas halálozási arányban.

Ezek a vastagbélrák korai tünetei.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!