Így csökkentették harmadára az abortuszok számát Finnországban

Az ezredforduló óta harmadára csökkent a tizenévesek körében végrehajtott terhességmegszakítások száma Finnországban. A drasztikus visszaesés a szakértők szerint a fogamzásgátló eszközök ingyenes hozzáférésének és az iskolai felvilágosító programnak köszönhető.

Az elmúlt évszázad utolsó évtizedében jelentősen megemelkedett a tinédzserkori abortuszok száma az észak-európai országban. Ennek hatására vezette be első lépésként az akkori finn kormányzat a 2000-es évek kezdetén, hogy a 15 év felettiek vény nélkül is vásárolhatnak esemény utáni tablettát a nemkívánatos terhességek megelőzése érdekében. Egyszersmind kötelező szexuális felvilágosító program is indult az iskolákba – írja a Reuters hírügynökség. A 2010-es évek második felétől aztán több régióban is ingyenessé tették a fogamzásgátlást a fiatalok számára, ami szintén hozzájárulhatott az abortuszok száma csökkenéséhez.

A finn közegészségügyi hivatal (Terveyden ja hyvinvoinnin laitos, THL) hétfői közlése szerint 2000 és 2023 között 66 százalékkal csökkent a 20 éven aluli fiatalok körében végzett terhességmegszakítások száma. Mi több, kizárólag a 18 éven aluliakat számításba véve még jelentősebb, 78 százalékos visszaesésről számolt be a THL. Ugyanakkor a teljes női népességen belül ennél valamelyest csekélyebb csökkenés látható az elmúlt több mint két évtizedben, sőt, 2022-ről 2023-ra 2,9 százalékos növekedés következett be.

Magyarországon hosszadalmas eljárás után és kizárólag műtéti úton végeznek művi terhességmegszakítást. Mutatjuk, mit kell tudni az abortusz hazai helyzetéről.

Érdemes azonban megemlíteni, hogy Finnországban egy 2022-ben elfogadott törvénymódosítás nagyban javította az abortuszhoz való hozzáférhetőséget. A módosítás nyomán 2023 szeptembere óta a finn nők nem kötelesek megindokolni, miért kérik terhességük megszakítását, amelyre annak első 12 hetéig bármikor lehetőségük van. Ezzel együtt a THL szerint korai lenne még megítélni, hogy a jogszabályi környezet változása milyen hatással lesz az abortuszok számának alakulására hosszabb távon.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, majd napközben nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!