Növeli az Alzheimer-kór kockázatát az agyrázkódás

A testkontaktusnak kitett sportolók és a katonák esetében a legmagasabb a későbbi életkorban kialakuló Alzheimer-kór kockázata - hangzott el az Alzheimer Társaság Nemzetközi Konferenciáján, Franciaországban.

Dr. Kristine Yaffe és a Kaliforniai Egyetem munkatársai szerint már az enyhe agysérülések növelik a későbbi életben a szellemi hanyatlás (orvosi szóval: demencia) kockázatát. A kutatók 281 540 veterán egészségügyi adatait elemezték ki, melyeket a Veterán-Egészségügyi Adminisztráció 1997 és 2007 között vezetett. Az alanyok fókuszba kerülésük idején 55 év felettiek voltak és egyiküknél sem diagnosztizáltak demenciát. A viszonylag korosabb betegcsoportot az indokolja, hogy a demencia gyakorisága a korral párhuzamosan növekszik.

A vizsgálatban résztvevők közül mintegy ötezren szenvedtek el korábban változó súlyosságú fejsérülést, ami az agyrázkódástól a koponyatörésig terjedt. Az agyvérzéses eseteket a vizsgálatból kizárták. Az utánkövetési időszakban a traumát átélt egyének 15 százalékában alakult ki demencia, szemben a kontrollcsoport 7 százalékával - ez több, mint kétszeres kockázatot jelentett. A sérülés súlyossága ugyanakkor nem befolyásolta a valószínűséget.

A szakértők szerint az ilyen sérülésen átesett egyének utánkövetése és szoros monitorozása szükséges, hogy időben felismerjék a stressz, a szellemi hanyatlás, a depresszió és más kóros állapotok jeleit.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!