Miért nem emlékszünk életünk első éveire? Egy új kutatás adhat rá választ

A kutatók eddig azt gondolták, hogy az emlékek kódolásáért felelős agyi régiónk csecsemőkorban még fejletlen, és ez az oka, hogy nincs tiszta emlékünk az első éveinkről. Egy új kutatás azonban egészen más megvilágításba helyezte ezt az elképzelést.

Bár életünk első éveiben nagyon sokat tanulunk, felnőttként nem tudunk felidézni konkrét eseményeket életünk ezen szakaszából. A kutatók sokáig úgy gondolták, hogy ezek a pillanatok azért illannak el mindenkinél, mert az agynak az emlékek tárolásáért felelős része – a hippokampusz – még jócskán fejlődőben van ilyenkor, és a korai éveinkben egyszerűen nem tudja kódolni a megélt eseményeket. A Yale Egyetem legújabb kutatása azonban megkérdőjelezi ezt a feltevést - számol be róla közleményében az amerikai felsőoktatási intézmény.

Azt, hogy képtelenek vagyunk emlékezni bizonyos eseményekre az élet első néhány évében, csecsemőkori amnéziának nevezzük. E jelenség tanulmányozására az egyetem kutatói nagyszabású kísérletet végeztek el, melynek során négy hónap és két év közötti életkorú csecsemőknek mutattak fotókat. A kisgyermekek még nem tudják a saját szavaikkal elmondani, mire emlékeznek, reakcióikból ugyanakkor kikövetkeztethető. A kutatók azt feltételezték, hogy a gyermekek többször és hosszasabban pillantanak arra a képre, amelyet korábban már láttak és felismernek.

kisgyermek eszik az etetőszékben, kislány, baba
A kisgyermekek még más szemmel szemlélik a világot, mint mi. Fotó: Getty Images

A kísérletben arra voltak kíváncsiak, hogy a hippokampusz aktivitása összefüggésbe hozható-e azzal, hogy a gyermek meg tud jegyezni egyes képeket. Arra jutottak, hogy minél nagyobb az aktivitás ebben az agyi régióban, amikor egy csecsemő új képet néz, annál hosszasabban bámulta, amikor később újra megjelent. Az aktivitás a hippokampusz hátsó, tarkó felőli részén volt megfigyelhető, ugyanott, ahol a felnőtteknél az epizodikus emlékezet aktiválódik. Ezt ugyanakkor az egyéves kornál idősebbeknél figyelték meg, az ennél fiatalabb korosztály esetében a hippokampusz elülső területei voltak aktívabbak, amely az úgynevezett statisztikai tanulásért felel.

Hová tűnnek a csecsemőkori emlékek?

A statisztikai emlékezet általánosító információkat tartalmaz, például nem arra emlékszünk vele, hogy pontosan mit ettünk abban az étteremben, hanem hogy milyen ételeket szolgálnak ott fel, vagy milyen hasonló éttermek vannak a környéken. A statisztikai tanulásnak kulcsszerepe van abban, hogy a körülöttünk lévő világot megismerjük, ezért a csecsemőknek érthető módon ez az aktívabb agyi régiója. Ugyanakkor a kutatók azt is megállapították, hogy a csecsemők epizodikus memóriája is működik, és jóval korábban képes az agyuk az emlékeket kódolni, mint azt előtte hitték. De akkor hova tűnnek ezek a korai emlékeink?

A kutatóknak kétféle magyarázatuk van erre. Az egyik, hogy a korai emlékeink egyszerűen nem rögzülnek hosszabb távon, így hiába dekódolja azt a csecsemők agya, egy időn túl nem tárolja. A másik elmélet szerint az emlékek még jóval a kódolás után is megvannak ugyan, csak egyszerűen nem férünk hozzájuk. Nick Turk-Browne, a kutatás vezetője szerint valószínűbb ez utóbbi magyarázat, és lehetőség lenne ezeket a korai emlékeket felnőttkorban is előhívni. A kutatók egy új vizsgálatot indítottak, melynek során a csecsemők szemszögéből felvett videókkal próbálják a későbbiekben feleleveníteni a korai emlékeket. Azt feltételezik, hogy ezek az emlékek egészen óvodás korukig fennmaradhatnak, mielőtt elhalványulnának.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet - a nap is egyre nagyobb területen kisüt -, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati, délnyugati határ közelében. Északkeleten és délnyugaton lehet helyenként élénk, néhol erős a keleties szél.A legmelegebb órákban 0 és +7 fok közötti értékeket mérhetünk, a leghidegebb a nyugati határszélen, míg a legenyhébb idő keleten, délkeleten várható. Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!