Agyi pacemakerekkel gyógyítanak Pécsen

Közép-Kelet Európában elsőként távprogramozást lehetővé tevő rendszert vezettek be a krónikus fájdalom vagy mozgászavarok miatt neuromodulációs terápiában részesülő páciensek számára a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Neurológiai Klinikáján, valamint Idegsebészeti Klinikáján. A kezelés a Parkinson-kór, a disztónia és a különböző eredetű remegések tüneti javulását eredményezi.

A Parkinson-kór a második leggyakoribb idegrendszeri leépüléssel járó kórkép, amelynek előfordulása az utóbbi húsz évben megduplázódott. A lelassultsággal, ügyetlenséggel, időszakos remegéssel járó Parkinson-kór egyre gyakrabban jelenik meg a fiatal és munkaképes korosztályban is, és nagyon gyakran korai nyugdíjazáshoz vezet. A mély agyi stimuláció az olyan Parkinson-kóros betegeknek nyújt jelentős életminőségbeli javulást, akiknél a kombinált gyógyszeres kezelés már csak korlátozott hatékonyságú. A kezelés az életminőség megőrzésén és javításán kívül tehát segíti a munkaképesség megőrzését is – olvasható a Pécsi Tudományegyetem portálunkhoz eljuttatott közleményében.

„Mély agyi stimulációs kezelés során egy agyi pacemaker, úgynevezett stimulátor által leadott elektromos ingerléssel lehet az agyi működést normalizálni, ami a Parkinson-kór, a disztónia és a különböző eredetű remegések tüneti javulását eredményezi. A mély agyi stimuláció biztonságos eljárás, mely például a gyermekkori disztónia betegségben már hétéves kortól is alkalmazható” – mondta el Kovács Norbert, a PTE KK Neurológiai Klinika egyetemi tanára.

Már távolról is beállítható az agyi stimulátor

A Pécsi Tudományegyetemen 2001 óta több mint 500 beteg, köztük sok kisgyermek részesült mély agyi stimulációs kezelésben. Az eljárást a társadalombiztosítás is támogatja. Nehézség ugyanakkor, hogy a stimulátor időszakos beállítása és ellenőrzése eddig csak személyes vizsgálattal volt megoldható. Ez a klinikától távol élő páciensek számára jelentős utazással összefüggő terhet jelentett.

A Pécsen a közelmúltban bevezetett NeuroSphere Virtuális Klinika a maga nemében az első olyan megoldás, amely lehetővé teszi az Abbott stimulátort használó betegek számára, hogy személyes jelenlét nélkül, biztonságos internetes kapcsolaton keresztül konzultáljanak szakorvosukkal. Videóalapú programozás segítségével az orvosok távolról ellenőrizhetik a betegek állapotát és a stimulátor működését, illetve szükség esetén új beállításokat is elvégezhetnek. A virtuális klinika nemcsak a mély agyi stimuláció, hanem a krónikus fájdalomban alkalmazott gerincvelői stimuláció ellenőrzésére és távprogramozására is alkalmas. Az újítás célja, hogy javítsa azon érintett betegek ellátását, akik messze laknak a programozást végző klinikától, vagy pedig külső körülmények – így például a COVID-19 világjárvány – miatt akadályoztatva vannak, és nem tudják szakorvosukat személyesen felkeresni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!