A Parkinsonos betegek állapota így javítható

Új mélyagyi stimulációs eszközt ültettek be egy előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegnek a Szegedi Tudományegyetemen. A Kelet-Közép-Európában elsőként alkalmazott eljárás az agyi elektromos aktivitás valósidejű detektálására és rögzítésére is alkalmas.

A Parkinson-kór jellegzetes tünetei gyógyszeres terápiával kezdetben jól csökkenthetők, de a betegség előrehaladásával (általában négy-hat év elteltével) ennek hatékonysága csökken. A világon 2005, Szegeden pedig 2011 óta alkalmazott mélyagyi stimulációs műtéti eljárással - amely az adott agyterület elektromos ingerlését jelenti egy beültetett eszközzel - azonban komoly javulás érhető el. A beavatkozásnak köszönhetően jelentősen fellendül a páciens életminősége, valamint csökkenthető, esetenként el is hagyható a gyógyszeres kezelés - közölte Klivényi Péter, az SZTE Neurológiai Klinikájának igazgatója.

Parkinson-kór, agyműtét, javulás, mélyagyi stimuláció, SZTE
A mélyagyi stimuláció lehet a kulcs a Parkinson-kór gyógyításában? Fotó: iStock

Jelentős előrelépés a kór kezelésében

Parkinson-kórban szenved a rocklegenda - kattintson a részletekért!

A napokban elvégzett műtét során egy idős, előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő betegnek egy olyan eszközt ültettek be, amely a korábbi rendszerekhez képest nemcsak stimulálásra, hanem az agyi elektromos aktivitás detektálására és rögzítésére is alkalmas. Ezáltal az orvosok valós időben juthatnak adatokhoz az agy aktuális működéséről, annak változásáról, és így következtetéseket vonhatnak le a kezelés hatékonyságáról. Ezáltal pontosabban beállítható a stimuláció vagy a gyógyszeres terápia - magyarázta a professzor.

A beavatkozást az SZTE tavaly októberben átadott hibrid műtőjében végezték el egy olyan neuronavigációs és képalkotó rendszerrel, amely lényegesen lerövidíti az operáció időtartamát, és a beavatkozás az ébren lévő beteg számára is könnyebben elviselhetőbbé válik.

Jelenleg mintegy 20 ezer Parkinson-kóros páciens él Magyarországon, és 15-20 százalékuknál indokolt lenne egy ilyen beavatkozás. Az érintettek fele azonban nem vállalja azt - elsősorban az agyi műtéttől való félelem miatt

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.