Hangodból mondja meg ez az alkalmazás, ittál-e

Amerikai kutatók kifejlesztettek egy telefonos applikációt, amely nagyon magas hatékonysággal képes megállapítani pusztán a beszédhang alapján, hogy a felhasználó mennyire ittas.

Az applikáció az okostelefonok és okoshangszórók beépített érzékelőit használja arra, hogy változásokat keressen az adott eszközt használó személy beszédhangjában, meghatározva ezáltal, hogy részeg-e vagy sem. Mint az az Eurekalert oldalán megjelent közleményben olvasható, az alkalmazást a Stanford Egyetem orvosi kara és a Torontói Egyetem kutatói fejlesztették ki. A program működésének ellenőrzésére egy kísérletet is megszerveztek 18 felnőtt önkéntes bevonásával.

okostelefon, baráti sörözés
A felhasználó hangjából mondja meg egy okostelefonos alkalmazás, hogy mennyire ittas. Fotó: Getty Images

A résztvevőknek testsúlyuk alapján egyénileg meghatározott mennyiségű alkoholt kellett elfogyasztaniuk. Ezt megelőzően, majd később óránként egy-egy nyelvtörőt kellett hangosan felolvasniuk egy, az előttük lévő asztalra lehelyezett okostelefonnak. A kutatók a kísérlet során minden tesztalany véralkoholszintjét félóránként ellenőrizték összesen hét órán át. A telefonon futó applikáció eközben különböző jellemzők mentén elemezte a résztvevők beszédhangját a felolvasások során.

Összevetve a véralkoholmérés adataival, a kísérleti alkalmazás átlagosan 98 százalékos pontossággal tudta kimutatni, mennyire ittasak az alanyok. „Modellünk pontossága valójában még engem is meglepett” – árulta el a kutatást vezető dr. Brian Suffoletto, a Stanford oxiológus szakorvosa. Hozzátette, a céljuk az, hogy egy olyan jelzőrendszert állítsanak működésbe, amely még éppen idejében figyelmezteti alkoholfogyasztás közben az embereket, hogy ne essenek túlzásba, megelőzendő a közúti és egyéb balesetekből származó sérüléseket és haláleseteket.

A kísérlet eredményeit bemutató tanulmány a Journal of Studies on Alcohol and Drugs című tudományos folyóiratban jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -4 °C

Az északkeleti, keleti megyékben is megvastagszik a felhőzet, másutt végig erősen felhős vagy borult lesz az ég. Estig az ország délnyugati, nyugati felén várható jellemzően hószállingózás, havazás, de a Dél-Dunántúlon ónos eső, fagyott eső is valószínű, néhol eső sem kizárt. A délkeleti szelet legfeljebb élénk lökések kísérhetik. Késő estére -2 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Csütörtökig nem kell fronthatásra számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra