Az agyi érkatasztrófák veszélyei

A stroke-kezelés életmentő fejlődése ellenére ezek az agyi érkatasztrófák évekkel rövidíthetik meg egy ember életét, és súlyosan leronthatják az életminőséget a hátralévő évek során.

A károsodások súlyos agyérgörcsöt követően a legkifejezettebbek, de még az úgynevezett október 9-i számában megjelent kutatásból.

Honnan lehet tudni, hogy valakinél agyi érkatasztrófa következett be? Egy egyszerű teszttel bárkinél igazolni lehet a gyanút! Az illetőt meg kell kérni, hogy mosolyogjon, beszéljen, illetve hogy emelje fel mindkét karját, majd próbálja kiölteni a nyelvét . Ha a kérések teljesítésének bármelyikével nehézsége támad (arca aszimmetriát mutat, az egyik végtag lehanyatlik, szavai összefolynak, nem találja a megfelelő szavakat, nyelve valamelyik irányba kitér), az agyi érkatasztrófa (stroke) jele lehet. Azonnal hívni kell a mentőket! Ne várjunk arra, hogy a tünetek maguktól elmúlnak! Minél hamarabb kezdődik a hatékony kezelés, annál több idegsejtet menthetünk meg!A szakértők hangsúlyozzák, hogy továbbra is az ismert kockázati tényezők, például a magas vérnyomás kontrollálásával lehet a legjobban megelőzni az agyi érkatasztrófát, és javítani a betegség kimenetelést. Stroke akkor alakul ki, amikor az agy egy bizonyos területére irányuló véráramlás elzáródik. Az amerikai Országos Stroke Szövetség becslése szerint a stroke-os esetek közel 80 százaléka megelőzhető lenne.

Az új kutatás során 750 stroke-on, és 450 átmeneti iszkémiás rohamon átesett beteget vizsgáltak öt évig. A résztvevők kérdőívet töltöttek ki életminőségükre vonatkozóan. A teljesen kifejlett stroke-ok közül 60 százalék volt enyhe, 23 százalék közepes, és 18 százalék súlyos.

Az általános népességhez viszonyítva a stroke-on átesett betegek átlagosan 1,71 évet veszítenek el öt év tökéletes egészségből a korai halálozás következtében. Ezen kívül a stroke további 1,08 évbe kerül számukra a csökkent életminőség tekintetében. A stroke-on átesett betegek összességében átlagosan 2,79 "életminőséggel korrigált életévet" veszítenek. Ez a mértékegység a túlélést és az életminőséget ugyanazon a skálán méri.

Ráadásul minél súlyosabb a stroke, annál nagyobb a veszteség az életminőséggel korrigált életével számában. A stroke az életminőségre gyakorolt hatása változó lehet. Akadályozhatja a beteg képességét a járásra, beszédre vagy a mindennapos tevékenységek elvégzésére, például a fürdésre, az evésre és az öltözködésre.

.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!