Új terápiás lehetőség a mellrák kezelésére

Kezdetben csak egyes vastagbéldaganatok előfordulása esetén alkalmazták a daganatok érgátlását célzó kezelést, ám egyre több olyan áttétes emlőrákos beteg is van, akinek a terápia nyomán az orvosok ma már hosszabb ideig biztosíthatnak jobb életminőséget.

A tumor érfejlődésének és vérellátásának gátlását célzó kezelés hatékonysága

Ugyan sok gyakorlati tapasztalat még nem gyűlt össze, ám fontos előrelépésnek tartja az áttétes mellrák terápiájában a tumor érfejlődésének (angiogenezisének) és vérellátásának gátlását célzó kezelés lehetőségét Kahán Zsuzsanna, a Szegedi Tudományegyetem Onkoterápiás Klinikájának professzora.

A terápia lényegéről Kahán Zsuzsanna elmondta: a gyógyszeres kezeléssel gátolni tudják a daganat érbenövését, s ezzel akadályozni azt, hogy elegendő tápanyaghoz és oxigénhez jusson a tumor. Ennek nyomán egyrészt sorvadni kezd a daganat, másrészt nem tud olyan intenzitással továbbterjedni, mint a kezelés nélkül.

Kemoterápiás kombináció

A hatásmechanizmushoz hozzátartozik az is, hogy megváltozik a tumort tápláló kóros erek szerkezete, ezáltal több citosztatikum, azaz daganatölő szer juthat be a tumorba, elősegítve ezzel roncsolódását. - A daganat egyfajta védekező mechanizmussal fejleszti ki azokat a kóros ereket, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a citosztatikum ne tudjon ott hatni, ahol kellene. Ezeket a védelmi bástyákat tudjuk megtámadni a kezeléssel - magyarázza a professzorasszony.

Az érgátlás ugyanakkor nem univerzális gyógymód: mint minden gyógyszeres terápia esetében, itt is szigorúan szabályozott az, hogy ki kaphatja a kezelést. Ennek oka, hogy csak olyan tumortípusú és stádiumú betegeknél alkalmazható egy-egy gyógyszer, akiknél a klinikai vizsgálatok során bizonyították a hatékonyságot.

Kahán Zsuzsanna elmondta: a tumor érgátlása az emlőrákos betegek közül azoknál vethető be, akiknél a rákbetegség első ellátását követően éppen kiújul valamelyik szervben a tumor, azaz áttétet (metasztázist) képezett. A terápiát hormonérzéketlen és HER2-negatív mellrák esetében alkalmazhatják, s további feltétel, hogy a beteg korábban egy speciális kemoterápiában is részesüljön. Összességében a tumoros érgátlás az áttétes mellrákos betegek 12 százalékánál alkalmazható. Magát a terápiát sem önmagában vetik be, hanem kemoterápiás kombinációban. A kezelés magas költsége miatt az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál méltányossági kérelemmel lehet finanszíroztatni az alkalmazást.

Kahán Zsuzsanna hozzátette: azoknál a betegeknél, akik minden feltételnek megfelelnek, a korábbiakhoz képest jelentősen ki tudják tolni azt az időt, amíg romlik a páciens állapota. Ezzel együtt pedig a túlélési idő is növekszik. Amint a professzorasszony fogalmaz, ilyen előrehaladott stádiumú daganatos betegeknél sajnos gyógyulásra már nem lehet reálisan számítani, emiatt azt értékelik eredményként, ha javul az állapotuk, ha minél tovább biztosítani tudják az elfogadható életminőséget.

Idő ajándékba

" A tumoros érgátlásban részesülő betegnek a terápiával a korábbinak a duplájára nő annak az esélye, hogy jobb állapotba kerül, azaz, hogy az áttétek - ezáltal pedig azoknak a tünetei - csökkennek. Amennyiben a tumoros érgátlás hatékony, ez több hónappal, olykor egy éven túli idővel toldja meg azt az időszakot, amit a beteg a családjával tölthet.

Mint minden gyógyszernek, a daganatos érgátlást célzó kezelésnek is lehetnek mellékhatásai. A szakember elmondta: a kombinációban adott kemoterápiás kezelés általánosan jellemző mellékhatásai mellett a kiegészítő terápia nyomán leginkább a vérnyomás emelkedésére vagy ingadozására lehet számítani, ám ezt megfelelő gyógyszerekkel jól kontroll alatt tudják tartani. Emellett ritkán vérzéses szövődmény fordulhat elő, ám - mint a portálnak a professzor kifejtette - utóbbinak olyan kicsi az esélye, hogy ezt a kockázatot a javulás érdekében általában felvállalják az onkológusok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!