Füldugulással a betegek igen nagy százaléka fordul orvoshoz. E tünetet igen sok betegség illetve elváltozás okozhatja. Jelentőségét az adja, hogy nemcsak a fülben lévő elváltozások okozhatják, hanem például az orrgaratban lévő betegségek tünete is lehet.

Ha a külső hallójárat felől befelé haladunk,

akkor először a hallójáratban elhelyezkedő fülzsírt kell megemlítenünk. Ennek a hallójáratban való elhelyezkedése sokszor még halláscsökkenéshez is vezethet, mely fülmosással azonnal "gyógyul". Szintén füldugulás érzéshez vezetnek - és ez különösen gyermekkorban jellemző - a hallójáratban elhelyezkedő legkülönfélébb idegentestek. Sokszor panaszkodnak a betegek füldugulásról hallójárati gyulladás esetén is, amikor a gyulladás következtében beszűkül a hallójárat, s emiatt érzik úgy, hogy eldugult a fülük. A hallójáratban ritkán előforduló daganatos betegségek is okozhatnak füldugulást.

A középfülgyulladások különböző formáiban előforduló tünet a dugulásérzés, sokszor első tünetként jelentkezik ebben a betegségcsoportban.

A füldugulások következő nagy csoportját azok a betegségek adják,

melyek valamilyen úton-módon elzárják az orrgaratban a fülkürt szájadékot. Leggyakrabban ezek közül a következők: garatmandula (orrmandula) megnagyobbodása gyermekkorban, polypok, melyek erre a területre benyúlhatnak, különböző jó- és rosszindulatú daganatos elváltozások.

További nagy csoportot alkotnak ugyanezen a mechanizmuson keresztül a felső légutak gyulladásos megbetegedései. Ebben a csoportban kell még említenünk az egyszerű náthát is, de füldugulást okozhat az arcüregek gyulladásos megbetegedése is.

A teljesség igénye nélkül megpróbáltuk áttekinteni azokat a betegségeket, melyeknek tünete füldugulás lehet. Látható, hogy egy sor betegségnél találkozhatunk ezzel a tünettel. A betegségek között sajnos sok daganatos betegség is előfordul, melyek elhelyezkedésüknél fogva nagyon gyorsan életfontos szerveket érhetnek el. Emiatt azt tanácsoljuk, hogy a füldugulásos panaszokkal idejében forduljunk szakorvoshoz, mivel e betegségek idejében való felismerése a gyógyulás szempontjából elengedhetetlen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, míg az ország délnyugati felén még erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott még szűnő jelleggel helyenként előfordul gyenge, vegyes halmazállapotú csapadék - havazás legnagyobb eséllyel a nyugati határ közelében. A légmozgás fokozatosan veszít az erejéből.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!