Fontos tények az allergiáról és a megelőzéséről

Talán nem is gondolnánk, mennyi tényező hat ki arra, hogy allergiássá válunk-e az életünk során. Éppen emiatt sokan azzal sincsenek tisztában, mit tehetnének annak érdekében, hogy csökkentsék a kockázatot. Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat.

Egyre több embert érint világszerte – így Magyarországon is – valamilyen allergia. A gyakoriság rohamos növekedéséért pedig csak részben tehető felelőssé a klímaváltozás – leginkább rossz, illetve túlzásba vitt szokásaink állnak a jelenség hátterében. Mutatjuk, mi növeli, illetve mivel csökkentheted a kockázatot.

pitypangot elfújó szőke kislány fehér ruhában
Ha szeretnéd elkerülni, hogy gyermeked allergiás legyen, ne dohányozz a közelében és a lakóterében! Fotó: Getty Images

Fontos tények az allergiáról

Az egyik legfontosabb allergiával kapcsolatos tény, hogy az indokolatlan antibiotikumhasználat növeli az allergia kialakulásának kockázatát. Egyebek mellett erre is felhívta Facebook-követői figyelmét a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). A további bejegyzésekből pedig kiderült egyebek mellett az is, hogy:

  • csecsemő- és kisdedkorban a háziállatokkal való érintkezés csökkentheti annak veszélyét, hogy későbbi életkorban allergiás betegségek alakuljanak ki;
  • az anyatej összetevői – köztük az immunanyagok – csökkentik az allergia rizikóját;
  • a belső terekben lévő légszennyező anyagok – például a por, a penész, valamint a tisztítószerekből és bútorokból származó vegyi anyagok – jelentősen fokozhatják a légúti allergia kialakulásának kockázatát;
  • a várandósság alatti dohányzás növeli az asztma és az allergia kialakulásának kockázatát, emellett a passzív dohányzás is károsan hat a gyermekekre.

Így előzd meg az allergiát!

A fentiek alapján az alábbi tanácsokat fogalmazták meg a szakértők az allergia kialakulásának megelőzésére.

  • Csak az orvos által előírt mennyiségben és meghatározott mennyiségben szedj antibiotikumot!
  • Ne tartsd távol gyermekedet a háziállatoktól!
  • A csecsemő táplálása jócskán befolyásolja a jól működő immunrendszer kialakulását. Mivel az anyatej egyebek mellett az allergia ellen is védelmet nyújthat, a szakértők azt ajánlják, hogy féléves koráig kizárólag anyatejetet kapjon a baba.
  • A hozzátáplálás megkezdése után is minél hosszabb ideig javasolt folytatni a gyermekek szoptatását.
  • Ügyelj otthonod belső tereinek levegőminőségére, szellőztess és takaríts rendszeresen és alaposan!
  • Várandósságod alatt egyáltalán ne gyújts rá!
  • Ne dohányozz gyermeked közelében, illetve lakóterében!
  • Ha dohányzol, nemcsak gyermeked, de saját magad egészségének érdekében is érdemes megfontolnod a leszokást.

Így kerüld el nyáron az allergiás tüneteket
Nyáron a különböző fűfélék, a parlagfű és a feketeüröm okozzák a legtöbb problémát az allergiára érzékenyeknél. Létezik azonban megoldás a tünetek enyhítésére, vagy akár a tartós megszüntetésükre is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!