Van, amikor előny a túlsúly!

Tüdőgyulladással kórházban kezelt páciensek bevonásával készült tanulmányukban kanadai kutatók úgy találták, hogy az elhízottak nagyobb valószínűséggel élték túl a betegséget, mint a normál testsúlyú emberek.

A megállapítás alátámasztja az elhízási paradoxonként ismert jelenséget. Ennek elmélete szerint igaz ugyan, hogy a túlsúlyos emberek körében gyakrabban fordul elő számos krónikus betegség, így a diabétesz , a szívbetegségek és a magas vérnyomás, vannak azonban olyan körülmények, amikor a kövérség előnnyel jár az illető egészségére nézve.

A tanulmányban a kanadai Albertai Egyetem kutatói mintegy 1000 pácienst követtek nyomon, akiket tüdőgyulladás miatt vettek fel Edmonton városának hat kórházába. A követéses vizsgálat eredménye szerint 10 százalék volt a halálozási arány a normál testsúlyú páciensek körében, míg az elhízottak között csak 4 százalék volt ez a ráta - vagyis az elhízott pácienseknél 54 százalékkal kisebb volt a halálozási valószínűség.

Mint Sharry Kahlon kutatásvezető elmondta, a korábbi tanulmányok is demonstrálták már egyes krónikus betegségekkel kapcsolatban az elhízási paradoxont, de a mostani tanulmány egyike azoknak a keveseknek, amelyek akut egészségügyi állapotra is érvényesnek találták az összefüggést.

A szakember úgy véli, hogy a vizsgálatba bevont elhízott betegeknek azért lehettek jobbak a túlélési esélyeik, mert bőségesebben álltak rendelkezésre szervezetükben tápanyagok, de a jelenség pontos mechanizmusát még nem ismerik.

A tanulmányt a című szakfolyóiratban tették közzé.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!