A magyar lakosságnak csaknem húsz százaléka szenved visszérbetegségben. Sokan azonban nem tudnak a betegségről szinte semmit, így azt sem, hogy milyen kezdeti jelei lehetnek. Ezeket vesszük most górcső alá.

Kezdetben láthatatlan a probléma

A visszeresség kialakulása során a lábon jelentkező elváltozásokat gyakran nem kíséri panasz, így ezeket a rendellenességeket többen csak kozmetikai problémaként kezelik, mások viszont elviselik az apróbb kellemetlenségeket - viszketés, nehéz, sajgó lábak-, mert nincs látható nyoma a problémának. A háttérben viszont már visszérbetegség húzódik meg.

Az érintettek nagy része megfelelő információ hiányában elhanyagolja a tüneteket, és csak akkor fordul orvoshoz, amikor a betegség már előrehaladottabb stádiumba kerül, vagy már a szövődmények is jelentkeznek. Pedig ha a kezelést már a korai stádiumban elkezdik, akkor jó esély van a szövődmények elkerülésére.

Mire érdemes figyelni?

Ha az első figyelmeztető jeleket az érintettek nem hagynák figyelmen kívül, hanem komolyan vennék, akkor elkerülhető lenne a nagyobb baj, vagyis a szövődmények kialakulása.

A kezdődő visszerességnek eleinte még csak annyi jele van, hogy este hazaérve jól esik levenni a cipőt az elnehezülő lábról. Ilyenkor a lábfejen a lábbeli erőteljes nyomot hagy, ami a beledagadt lábra utal. Egy-egy fárasztó nap után a boka kicsit megvastagszik, a bőr viszket, s jelentkezik a sajgó, kissé fájdalmas láb. Nem ritka a boka körüli feszülés sem. Az érintetteknél az is előfordulhat, hogy éjszaka lábszárgörcsökre ébrednek. A betegség kialakulásának következő stádiuma, amikor a tünetek egyre erőteljesebben jelentkeznek, és a lábdagadás nem csak estére lesz zavaró, hanem napközben is kellemetlenséget okoz, és már minimális megterhelés is előhozza.

A kezeletlen lábon mintegy négy-öt év elteltével jelennek meg a tipikus visszeres dudorok, majd a komolyabb lábdagadtság és az ödémák.

Mi vár azokra, akik elhanyagolják magukat?

Alsó végtag vénáinál a felületes vénákban egy úgynevezett izompumpa mellett a billentyűk biztosítják a szív felé irányuló véráramlást. A felületes és a mély vénákat anasztomózisok (összeköttetés az erek között) kapcsolják össze.

A vénabillentyűk megfelelő működés esetén csak a szív felé irányuló véráramlást engedik, ha a vér visszafelé áramlana, a billentyűk záródnak. Ha a kötőszöveti gyengeség miatt a vénák kitágulnak, akkor a billentyűk vitorlái nem érnek össze, így a visszafolyó vér pangást és nyomásfokozódást okoz a vénákban. A visszérbetegség a vénabillentyű elégtelen működésével kezdődik, aminek következtében a vénafal károsodik, kitágul. A pangó vér kitágítja a kis ereket, amik így képtelenek lesznek a megfelelő sebességű szállításra. A kis és nagyobb vénák fala meggyengül. A szövet közötti térben maradó méreganyagok gyulladásos folyamatokat indítanak el a kapilláris erek szomszédságában.

Előrehaladott betegség esetén a beteg életminősége is jelentősen romolhat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, legfeljebb északnyugaton lehetnek olykor élénk széllökések délkeleti irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul. Késő este többnyire 0, +6 fok közötti értékekre számíthatunk. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!