Betegek, akiknek fontos a gyaloglás

Az életmódorvoslás három hónap alatt látványos fordulatot hozhat életvitelünkben, testsúlyunkban, egészségi állapotunkban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint amennyiben testtömegindexünk meghaladja a 25 kg/m2-t, súlyunk 10 százalékától ajánlott megszabadulnunk ahhoz, hogy elkerüljük a krónikus betegségek kialakulását, illetve súlyosbodását. A legtöbb esetben egyébként már a szerény mértékű fogyás is pozitív hatással van az egészségünkre. Az életmódváltás azonban nagyfokú tudatosságot és kitartást igényel, a siker pedig nagyban múlik azon, hogy megtaláljuk-e a megfelelő szakembereket, akik támogatnak minket a változásban.

Soha ne mondjunk ilyeneket krónikus betegeknek Krónikus betegséggel élni nemcsak fizikai, hanem lelki megpróbáltatást is jelent. Ezért az ilyen betegek általában sok támogatást kapnak a környezetüktől. Előfordul azonban, hogy a segítségnek szánt mondatok a visszájukra fordulnak. Részletek itt .

Életmód-beavatkozások hosszú távú hatásait vizsgálva azt láthatjuk, hogy a programok jelentős hatással vannak a súlyvesztésre, és a szív- és érrendszeri betegségek kockázati tényezőit is csökkentik. Egy 12 hónapos utánkövetéses vizsgálatban például 55-75 éves metabolikus szindrómában szenvedő pácienst vizsgáltak. A metabolikus szindróma egy anyagcserezavar, amelyben egyszerre van jelen a vércukorszint-emelkedés, a magas vérnyomás, a hasi elhízás, a magas vérzsírszint és a magas koleszterinszint. A tünetegyüttesben érintett 626 beteget két csoportra osztották: az egyik csoport mediterrán étrend szerint táplálkozott, rendszeres testmozgást végzett és viselkedésterápiában vett részt, míg a kontrollcsoport nem kapott ilyen jellegű támogatást. Azok, akik az intenzív életmódváltó programban vettek részt, 2,5 kilogrammal többet fogytak a kontrollcsoportban lévő társaikhoz képest, és a szív- és érrendszeri kockázati tényezőik is számottevően javultak.

Diéta, testmozgás és mentálhigiénés tanácsadás

Az átfogó életmód-terápiák jellemzően heti rendszerességű egyéni, illetve étkezési és mozgási szokások módosítására tervezett csoportos kezeléseket biztosítanak. Az életmódváltás három fő összetevője a diéta, a testmozgás és a mentálhigiénés tanácsadás - ezeken a területeken összehangolt tanácsadásban részesül a kliens. A szakmai team vezetője az orvos, aki felállítja a diagnózist, meghatározza a kezelés irányát és felügyeli a paraméterek változását. A páciens kezelésébe bevont szakemberek, a mozgásterapeuta, a dietetikus és a mentálhigiénés szakember a saját szakterületükön belül részletes és egyénre szabott kezelési tervet dolgoznak ki a páciens részére, és folyamatos kommunikációval támogatják a gyógyulást.

Dvorák Márton, a YourPower Med Health Center mozgásterápia szakmai vezetője szerint az utóbbi évtizedekben rohamosan nő a civilizációs betegségek megelőzésével és gyógyításával kapcsolatos tudásunk. "Már nemcsak külföldi kutatások, hanem a hazai szakmai tapasztalatunk is igazolja az életmód-terápiák eredményességét, és egyre pontosabban látjuk a módszer hátterében álló élettani folyamatokat. Különböző krónikus állapotok esetén például nagyon fontos a mozgásterápia 'dózisának' pontos meghatározása, ugyanúgy, mint a klasszikus orvoslásban a gyógyszerek beállítása" - mondta a szakember, aki szerint nagy különbségek lehetnek egyes állapotok és a javasolt mozgásformák között, ezért a mozgásterapeuták az életmódorvossal együttműködve a beteg egészségparamétereinek pontos ismeretében dolgozzák ki az egyéni, vagy a csoportos mozgásformákból álló fejlesztési tervet. "A krónikus betegségek gyógyításában a legfontosabbak a kardiótípusú edzések, mint a gyaloglás, a kerékpározás és az úszás, de nagyon fontos, hogy a beteg könnyen elérhető és az általa kedvelt mozgást végezhessen" - jelezte Dvorák Márton.

A mozgás jót tesz, de krónikus állapotok esetén fontos a dózis meghatározása.
A mozgás jót tesz, de krónikus állapotok esetén fontos a dózis meghatározása. Fotó: Getty Images

"Táplálkozási tanáccsal, diétával, receptekkel eláraszt minket a közösségi média, az internetes források szinte megszámlálhatatlan egymásnak ellentmondó információt közölnek, ami azt eredményezi, hogy emberek tömegei el sem kezdik vagy gyorsan feladják a diétát. Előfordul, hogy már a diéta kiválasztásánál kudarcra ítéljük magunkat, és ez örökre elveszi a kedvünket a tudatos táplálkozástól" - magyarázza Varga Dóra dietetikus. A siker a szakember szerint a személyre szabott, az egyéni életmódot és egészségi állapotot figyelembe vevő diétában rejlik. Ezért van minden életmód orvosi csapatban dietetikus, aki segít a páciensnek kiigazodni a táplálkozás útvesztőjében, és megbízható útmutatással látja el saját állapotával kapcsolatban, majd folyamatosan követi a változást. "Az étrend megválasztása során figyelembe kell venni az egyéni preferenciákat is, hiszen ahhoz, hogy a kezdeti súlyunk 5-10 százalékát le tudjuk küzdeni, bizony hosszú távú változásokra kell berendezkednünk, ami alatt nem szabad, hogy az evés sóvárgássá és folyamatos küzdelemmé váljon. Tudásra, tudatosságra és önfegyelemre van szükségünk" - így a szakember.

A mentálhigiénés életvezetési tanácsadás talán az életmódorvoslás legkevésbé ismert területe, feltehetően azért, mert a klasszikus orvoslásban a lelki egészséggel való munka teljesen elkülönül a testi tünetek gyógyításától. A mentálhigiénés szakember az aktuális életproblémák megoldásában segíti a klienst.

A holisztikus megközelítés azt jelenti, hogy az emberi egészség teljességéből kiindulva gyógyítunk, ebbe beletartozik az is, hogy feltárjuk a testi és a lelki okokat egyaránt - mondta Dr. Révay Edit mentálhigiéné szakmai vezető. Hangsúlyozta, az életmód-kezeléshez elengedhetetlen a mindennapi szokások megváltoztatása, ami nem könnyű feladat, gondoljunk például a dohányzás elhagyására. "Mentálhigiénés szakemberként abban segítem a pácienseket, hogy ha nehézséggel, problémával, konfliktus- vagy stresszhelyzettel találkoznak, tudjanak reflektálni az élményeikre, felismerjék a viselkedésük hátterében álló hatóerőket és képesek legyenek az egészségtelen berögződéseket önerőből megváltoztatni. Az életmódváltásra mentálisan is fel kell készülnünk" - húzta alá Dr. Révay Edit.

Az életmód-orvoslás bizonyítékokon alapuló megközelítés, amely a betegség kiváltó okát kezeli, nem csupán a tüneteket, amelyekre a gyógyszeres terápiák hatnak. A beteg visszanyeri az erejét, és ezzel egy időben képes megspórolni magának a krónikus betegségével járó egészségügyi költségeket is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A köd és a rétegfelhőzet a Dráva mentén, valamint a Tiszántúlon az éjszaka első felében átmenetileg terjeszkedésnek indulhat, illetve északkeleten lehet borongós az idő, másutt még zömmel derült vagy gyengén felhős lesz az ég. Az éjszaka második felében szakadozott hidegfronti felhőzet halad át felettünk. Csapadékra általában nem kell számítani, de az északkeleti, keleti határ mentén egy-egy hózápor nem kizárt. Az északnyugati szél egyre nagyobb területen megerősödik, elsősorban a magasabban fekvő részeken viharos széllökések is előfordulhatnak - a Bakonyban akár a 90 km/h-t is elérhetik.Késő estére -5 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +1 fok között alakul, de kiemelten Borsod szélárnyékos részein ennél több fokkal hidegebb is lehet. A szél feltámadásával több helyen enyhül majd az idő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!