Tuberkulózis: így szorul vissza

Csökken a tuberkulózisban megbetegedők és a kór következtében elhunytak száma Európában, ám aggodalomra ad okot, hogy a leginkább kiszolgáltatott csoportokban, többek között a migránsok, a fogva tartottak és a HIV-fertőzöttek körében növekedést mutatnak a számok - olvasható egy friss jelentésben.

Az európai járványügyi központ (ECDC) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodájának adatai alapján a 2011 és 2015 közötti időszakban évente 4,3 százalékkal mérséklődött a megbetegedések, és 8,5 százalékkal a halálozások száma a régió 53 országában.

tbc
Az európai régióban visszaszorul a tuberkulózis

Az AIDS -t okozó HIV-vírussal és tuberkulózissal is megfertőzöttek száma azonban 40 százalékkal nőtt ebben az időszakban, ami azt mutatja, hogy a nagy kockázatú csoportokban sokkal nagyobb erőkkel kell a kór megfékezésére koncentrálni.

"Biztató a bejelentett esetek csökkenő tendenciája, ám a tuberkulózis járványának csak akkor lehet véget vetni, ha azokra a csoportokra összpontosítunk, amelyek kevés hasznát látják a javuló eredményeknek" - fűzte a jelentéshez közleményében Andrea Ammon, az ECDC igazgatója. Az együttes fertőződés negatív tendenciáját megállíthatná, ha minden tuberkulózisos páciens átesne HIV-szűrésen és fordítva, a diagnózist pedig gyorsan követné tanácsadás és kezelés - írta Ammon.

A tuberkulózis világméretű probléma, az emberiség csaknem egyharmada fertőződik meg élete folyamán. Háborúk, éhínség, hajléktalanság és az orvosi ellátás hiánya járul hozzá leginkább a tbc térhódításához. Mivel cseppfertőzéssel terjed, bárki megkaphatja, aki védőoltás vagy gyógyulás útján nem szerzett kellő védettséget. Részletek!

A WHO tavaly közreadott adatai szerint 2015-ben mintegy 1,8 millióan haltak meg tuberkulózisban , közülük nagyjából 400 ezren HIV-fertőzöttek voltak. A HIV-fertőzöttek könnyebben kapják el a tuberkulózist legyengült immunrendszerük miatt. Szakértői becslések alapján a tuberkulózis kockázata 26-31-szerese a HIV-fertőzötteknél azokhoz képest, akiknél nem mutatható ki a vírus.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!