Tuberkulózis (tbc) tünetei és kezelése

Okozója a Mycobacterium tuberculosis (Koch-féle bacilus), melynek emberi (humán) és szarvasmarha eredetű ("bovin") alfajtáit szoktuk megkülönböztetni. Ez utóbbi fertőzés lényegesen veszélytelenebb, főként a gyermekkori tbc-s bélfertőzések okozója. A betegség jellemzően a tüdőben specifikus gyulladással kezdődik, de lényegében az egész szervezetre kiterjedhet.

A tuberkulózis világméretű probléma, az emberiség csaknem egyharmada fertőződik meg élete folyamán. Háborúk, éhínség, hajléktalanság, az orvosi ellátás hiánya járulnak legfőképp a tbc gyakoriságának növekedéséhez. Mivel cseppfertőzés útján terjed, bárki megkaphatja, aki védőoltás vagy gyógyulás útján nem szerzett kellő védettséget, vagy például betegség (AIDS!) miatt elveszítette azt. Az elégtelen - és főként a nem kellő ideig végzett - kezelések révén ma már gyakoriak az antibiotikum-rezisztens mycobacterium törzsek is!

Magyarország különösen veszélyeztetett volt. A XX. század elején "morbus hungaricus"-nak is nevezett kór feletti győzelem a magyar népegészségügy legnagyobb sikere volt, ám csak átmenetinek bizonyult. A hazai esetek száma manapság ismét évről évre növekszik.

1. Röntgenvizsgálat: A jellegzetes mellkasi lelet alapján a betegség legtöbbször felismerhető. Emellett azonban törekedni kell a kórokozó azonosítására. Erre szolgálnak a speciális festési és tenyésztési eljárások.


2. A kórokozók kimutatása: Az ún. saválló baktériumok köpetből, vizeletből, gennyből, stb., megfelelő tenyésztési módszerrel, mikroszkóppal (speciális "Ziehl-Nielsen" festés mellett) kimutathatók és azonosíthatók. Ezen kívül nagyon fontos még a köpet tenyésztése is, mert kisszámú baktérium esetén csak ezzel lehet igazolni a betegséget.


3. Szövettan: Bizonyos esetekben a gümők szövetből - például méhkaparékból - történő kimutatása fedi fel a betegséget.


4. Megemlítendők még azok a genetikai módszerek, melyek alkalmazása során a kórokozók azonosítását a baktérium örökítő anyagának, azaz DNS-nek izolálása alapján végzik. Ez a leggyorsabb, de egyben legköltségesebb eljárás.

A fertőzés formái:

Elsődleges tbc
Az elsődleges tbc általában tünetmentesen kezdődik, csak az esetek mintegy 5%-ában jelentkezhetnek influenzához hasonló tünetek.

Főként gyermekkorban, a tüdőben, a mellhártya alatt elhelyezkedő granulóma ("gümő") egyszerű mellkasröntgen vizsgálattal is felismerhető. A hozzá csatlakozó nyirokér- és nyirokcsomó-gyulladás alakítja ki a súlyzó alakú, úgynevezett primer komplexet. Az esetek többségében a gyulladás felszívódik, és szóródás nem következik be, tehát a folyamat spontán, magától gyógyul.

Másodlagos tbc
Többnyire felnőttekben látható a primer komplex aktiválódása, mely vagy újabb fertőzés következtében vagy az immunrendszeri működése gyengesége miatt következik be. A gümős gyulladás sokkal kiterjedtebb és szétszórtabb. Főként a tüdők felső lebenyeit érinti, valamint némely kevésbé jó szellőzésű tüdőrészt, ahol az üregképződés - ún. kaverna - is gyakori.

Ez a forma, a tüdőgümőkór az általános állapot fokozatos leromlását okozza. A leggyakoribb tünetek nagyon sok esetben egyáltalán nem jellemzőek a tbc-re, illetve elsősorban a köhécselés, köhögés, gyakori hőemelkedés, izzadékonyság fokozódása az, ami a mellkas betegségére irányítja a figyelmet. A klinikai képben egy általánosan senyvesztő betegség tünetei az uralkodnak, a nagyfokú, fokozatos fogyás, vérszegénység, az általános állapot romlása, a gyengeség. Ezekhez társulhat véres köpet, nehézlégzés. Ez utóbbi főleg a mellhártya-izzadmány kialakulása esetén jellemző.

A gümő nem más, mint egy gömbölyded képlet, melynek közepén sajtszerű, elhalt szövettörmelék, a széli részein pedig gyulladásos beszűrődés látható. Gyógyulása hegesedéssel és/vagy elmeszesedéssel történik. A gyógyult gümőben is sokáig lehetnek élő kórokozók.

Különösen gyenge immunrendszer, illetve nagyon virulens kórokozó esetén a tüdőben apró, kölesszerűen szétszórt gócok alakulnak ki (miliáris tbc).

Tüdőn kívüli, szervi tbc
Ha a mycobaktériumok a vérárammal szóródnak, és más szervekben is megtelepednek, tüdőn kívüli szervi (extrapulmonáris) tuberkulózis alakulhat ki, melyek a következők lehetnek:

A csont-tbc főként a mellkasi és az ágyéki csigolyákat érinti, de előfordulhat a térdben és a csípőben is. Kiterjedt szövetelhalást, kóros csonttöréseket, a környéki izmokban "hideg tályogot" okoz.

Nemi szervi tbc esetén a gümős gyulladás ráterjed a petevezetékekre, hashártyára, a méh üregére. Elpusztítja a méhbelhártyát - az endometriumot -, maradandó vérzéshiányt és gyógyíthatatlan meddőséget okoz.

A húgyúti tbc legjellemzőbb jele a "steril pyuria", vagyis olyan gennyvizelés, amiből hagyományos módszerekkel baktérium nem tenyészik ki. Súlyosabb formák esetén jelentős vérvizelés jelentkezhet. A jellegzetes, malterszerű genny kitölti a vesemedencét, elpusztítja a vese mirigyállományát.

Központi idegrendszeri tbc esetén leggyakrabban a gümős agyhártyagyulladás fordul elő. A gerinccsatornából nyert agyvízből könnyen kimutatható. Kiterjedt összenövéseket hagy maga után, mely agyvíz-keringési zavarokat - például vízfejűséget (hidrokefaluszt) - okoz. Előfordulhat egyedülálló agyi góc formájában is, ami például epilepsziában nyilvánul meg.

A gyomor-bél- tbc manapság a fejlett országokban ritka, mert a tej rutinszerűen végzett pasztőrözése elpusztítja a "bovin" típusú baktériumokat. A tüdőből felköhögött fertőző váladék lenyelése is okozhatja. A bélcsatornában körkörösen elhelyezkedő fekélyek formájában mutatkozik meg, mely hegesedés következtében bélelzáródáshoz vezet.

A mellékvese tbc-je azt jelenti, hogy a baktériumok szóródása általában kétoldali mellékvesekéreg-károsodást okoz. A mirigyek elégtelensége Addison-kórt idéz elő.

A fej-nyaktáji tbc (skrofulusz) a nyaki és állkapocs alatti nyirokcsomók megbetegedése, jelentős nyirokcsomó megnagyobbodáshoz, sipolyok képződéséhez, kiterjedt bőrhegesedéshez vezet.

A szív-tbc a szívburkok (perikardium) megbetegedése. (Erős) bevérzéshez, idült esetben kiterjedt hegesedéshez vezet, mely gátolja a szív diasztolés tágulását, így keringési elégtelenséget eredményez.

A szervi tbc tünetei az adott szerv vérzései és fokozódó működési elégtelenségében nyilvánul meg.

1. A tbc kezelése elsődlegesen gyógyszeres, melynek megvannak a speciális antibiotikumai. Ezeket általában kombinálva, a betegség súlyosságának megfelelő ideig, általában hosszú hónapokig adják. A kezdődő formák jól gyógyulnak. Általában elmondható, hogy minél koraibb stádiumban kezdik a kezelést, annál jobb a gyógyhajlam, és annál rövidebb a gyógyszerelés.


2. Műtéti megoldásra - például a kaverna miatti tüdőlebeny eltávolítására - manapság nagyon ritkán kerül sor.

A megelőzés elődleges eszköze a védőoltás. Magyarországon az újszülöttek és a gyermekek rendszeres BCG-oltása kötelező. A védettség kialakulását injekciós bőrpróbával (tuberculin vagy Mantoux-próbával) lehet igazolni.

A tüdők rendszeres röntgenvizsgálatával - vagyis közismert nevén tüdőszűréssel - a kezdődő folyamatok jól kimutathatók, és idejében, hatékonyan gyógyíthatók.

A tüdőrák korai kiszűrése mellett a tbc szűrése szempontjából nagyon fontos a hazai tüdőszűrési rendszer, hiszen megfelelően hatékony gyógyítás a korai esetek kiszűrésével valósítható meg leginkább. A terjedés további megelőzése szempontjából fontos a közösségben (idősek otthona, egyéb zárt közösségek) élők folyamatos ellenőrzése, valamint a hazánkba betelepülők (tranzitforgalom) kötelező szűrése.

Az AIDS világméretű terjedése miatt a tbc problematikája új megvilágításba került, hiszen az AIDS-ben szenvedő betegek sokkal fogékonyabbak a tbc-re, mint az átlag népesség. Nagyobb az esély a rezisztens, antituberculotikumra nem reagáló törzsek kifejlődésére is.

A védettség igazolására szolgáló bőrpróba olykor nagyon heves allergiát okoz, melynek során a bőrpír és a duzzanat akár az egész karra is kiterjedhet. Ez e jelenség arra utal, hogy a beteg vagy átesett tbc-n, vagy jelenleg is tbc-ben szenved.

A fertőző ("nyílt") tbc-s beteg veszélyes a környezetére, ezért speciális ápolásra szorul. A legfontosabb szabályokat a kezelőorvossal kell megbeszélni, illetve a tüdőgondozókban készséggel rendelkezésre állnak a speciálisan erre a célra kiképzett nővérek is.

Fontos a beteg általános kondíciójának fenntartása, a megfelelő kalória- és vitaminbevitel. Az érintettek életszínvonala nagymértékben befolyásolja a gyógyulási esélyeket!