Terjed a húsevő baktérium-járvány – 2 nap alatt végezhet az emberrel

Japánban nagy a baj, de igazából bárhol előfordulhat.

Egyre nő a húsevő baktérium okozta fertőzések száma Japánban, amely súlyos esetben akár két nap alatt végzetes lehet – írja a Portfólió.

Már ezren megfertőződtek

Japánban idén már több mint ezer embert fertőzött meg a húsevő baktérium. A Streptococcus által okozott szindróma (STSS) ugyan még mindig ritka betegségnek számít, a szigetországban egyre nő a fertőzöttek száma.

A legtöbb haláleset a fertőzést követő 48 órán belül következik be, így az orvosoknak kevés idejük marad a betegség felismerésére és kezelésére. Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja szerint tíz fertőzöttből három belehal a betegségbe.

A betegség tünetei: láz, hidegrázás, izomfájdalom és hányinger. Két napon belül akár súlyosabb tünetek is felléphetnek: alacsony vérnyomás, gyors szívverés, szapora légzés. Súlyos szövődmény lehet a szervi elégtelenség és a sokkos állapot, de a fertőzés akár végzetes is lehet. Az érintettek minden esetben kórházi ellátásra szorulnak, a betegség otthon nem kezelhető. A szakértők egyelőre nem tudták teljes bizonyossággal megállapítani, mi okozhatja az esetszámok hirtelen megemelkedését Japánban.

Tartsd be az alapvető higiéniai szabályokat!  

  1. Gyakran és alaposan moss kezet!
  2. Köhögj, tüsszents a könyöködbe, vagy takard el ilyenkor zsebkendővel a szád!
  3. Alaposan tisztítsd ki a sebeid!
  4. Nyílt sebbel ne menj medencébe, természetes vizekbe!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz kevés gomolyfelhővel, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!