Összefüggés lehet a stroke és a COVID-19 között

A koronavírus-járvány eleje óta tudjuk, hogy az új vírus elsősorban a tüdőt támadja meg. Az elmúlt hónapokban azonban több olyan esetről is beszámoltak már, amelyekben összefüggést találtak a koronavírus-fertőzés és a stroke kialakulása között.

Világszerte egyre több fertőzött fiatalt és középkorú pácienst diagnosztizálnak stroke-kal. Egy friss kutatás pedig azt állítja, hogy a fiatalabb betegeknél a stroke akár az első tünete is lehet a koronavírus-fertőzésnek . A koronavírus ugyanis olyan cerebrovaszkuláris (agyi erekhez kötődő) eseményeket válthat ki, mint például a stroke. Azokban az amerikai régiókban, ahol magasabb volt a fertőzöttek száma, ott stabil vagy megnövekedett számú, ismeretlen eredetű stroke-kal diagnosztizált betegekről számoltak be. Olyan betegekről, akiknél nem találtak stroke kialakulásához vezető tipikus kiváltó tényezőt– vagyis nem volt előjele a stroke-nak. Azóta már számos hasonló esetről számoltak be világszerte.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus és stroke, koronavírus következményei, koronavírus szövődményei, koronavírus erek
Úgy tűnik, összefüggést találtak a koronavírus-fertőzés és a stroke között.Képünk illusztráció, forrása: Getty Images

Mi okozhat stroke-ot?

A stroke-ot az esetek 80-85 százalékában agyi érelzáródás okozza. Ennek következtében pedig az adott ér által ellátott agyi terület nem kap elég vért, így infarktus, azaz agyi elhalás következik be. A fennmaradó esetekben vérzéses stroke lép fel, azaz egy ér megrepedésének következtében az agyban vérömleny alakul ki - ezt nevezzük agyvérzésnek. Az agyi érelzáródást, vagyis az úgynevezett iszkémiás stroke-ot a keringési rendszerben máshol (szívben, nagyobb artériákban) képződő, majd onnan a véráramba kerülő vérrög, vagy az érfalon kialakuló lerakódás, a plakk okozza. A stroke egyébként jól felismerhető tünetekkel jelentkezik. Ha az arc egyik felének elernyedését, a száj lecsüggedését vagy a végtagok elzsibbadását észleljük, esetleg előjel nélkül kialakuló erős fejfájással, kommunikációs nehézségekkel, illetve beszéd- vagy látászavarral küszködünk, ne várjunk a tünetek elmúlására.

Új rizikófaktort tártak fel

Koronavírus: miért volt szükség ennyi lélegeztetőgép beszerzésére? Kattintson a szakember véleményéért!

Azt már régóta tudjuk, hogy ha valaki egyszer már átesett stroke-on, akkor fennáll az esélye annak, hogy a probléma ismét fellép. Ha pedig valakinél magas a kockázata annak, hogy vérrög alakuljon ki a szervezetében - például pitvarfibrillációja van -, akkor véralvadásgátló terápiával csökkentheti a stroke kialakulásának lehetőségét. A friss kutatás azonban megállapította, hogy az új típusú koronavírust a stroke új okának vagy rizikófaktorának kell tekintenünk. Ez alapján azt lehet mondani, hogy a stroke-ban szenvedő betegek esetében érdemes elvégezni egy koronavírustesztet, főleg akkor, ha az érintettek 50 évesnél fiatalabbak.

A koronavírus-járvány idején a szakemberek azt tapasztalják, hogy sokan félnek segítséget kérni és szakemberhez fordulni. A stroke-on már átesett betegeknek ráadásul különösen nehéz érzelmekkel kell megküzdeniük ezekben a bizonytalan időkben. A helyzet könnyebb átvészelése érdekében javasolt rutint vezetni az életünkbe, és olyan hasznos szokásokat kialakítani, mint a rendszeres pihentető alvás vagy az egészséges, gyümölcsökkel és zöldségekkel gazdagított étkezés. A társas interakció és a családunktól, barátoktól kapott érzelmi támogatás nagy segítséget nyújthat például a szorongás enyhítésében. Ügyeljünk lelki egészségünkre is, különösen egy ilyen rendhagyó időszakban. Fontos továbbá, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül az árulkodó jeleket, kérjük szakorvos segítségét, ha szükséges, és rendszeresen konzultáljunk a további lépésekről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!