Lehet, hogy kiirtható a herpesz

A sejtjeinkben lévő aktív, valamint a latens, azaz pihenő fázisban lévő herpeszvírus ellen is bevetették a génszerkesztést a tudósok.

A herpes simplex vírus, azaz HSV, melynek két típusát ismerjük, az ajakherpeszt okozó HSV-1 -et és a nemi herpeszt okozó HSV-2-őt, igen ártalmas kórokozó. A szervezetbe a nyálkahártyán (száj, orr, nemi szervek) keresztül jut be, s egy életre szóló fertőzést okoz az idegsejtekben megbúvó vírus, ami szinte bármilyen hatásra és bármikor aktiválódhat. Ritkán, arra érzékenyeknél a herpesz akár vakságot vagy agyvelőgyulladást is okozhat. Nem csoda hát, hogy évtizedek óta kutatják, hogyan lehetne kiirtani, vagy legalább teljesen elfojtani, hogy ne aktiválódhasson. Jelenleg ugyanis csak a herpesz fellángolásakor jelentkező tünetek kezelésére van lehetőség.

Új eszközt vetettek be

A Harvardon folyó kutatások most új reménnyel kecsegtetnek, a tudósok ugyanis sikerrel alkalmazták a CRISPR-Cas9 nevű génszerkesztőt HSV-vel fertőzött humán fibroblaszt sejtek esetében, megzavarva azzal nemcsak az épp aktívan szaporodó vírusokat, de a sokkal nehezebben hozzáférhető passzív csoportokat is. Minderről az eLife decemberi számában számoltak be.

génszerkesztés
Új lehetőséget tárt fel a kutatás a herpesz elleni harcban. Fotó: iStock

"Ez egy igen izgalmas első lépés, ami azzal kecsegtet, hogy egy életre elnémíthatjuk ezt a kiirthatatlan fertőzést. Sok még azonban a teendőnk" - mondta David Knipe, a vizsgálat vezető kutatója, a Harvard Blavatnik Intézetének mikrobiológiai és molekuláris genetikai professzora. Ez a kutatás volt az első példa arra, hogy génszerkesztéssel sikerült megzavarni a rejtett vírustartályokat (olyan sejtcsoportok, ahová a vírus beépült). Ezek a latens sejtcsoportok eddig áthatolhatatlannak bizonyultak bármilyen antivirális szer számára, valamint a génszerkesztésük is szinte lehetetlen volt.

Szaporodás közben védtelenebbek

A kísérletek során képesek voltak azokat a mechanizmusokat is feltárni, melynek során az aktívan szaporodó vírus génszerkesztésre érzékennyé válik. Ezek a folyamatok ráadásul arra is magyarázattal szolgálnak, hogy miért nem lehetett a módszert a HSV látens formáinál alkalmazni.

Súlyos szövődmények, amiket herpesz okozhat. A részletekért kattintson !

Egészen pontosan a kutatás során arra jöttek rá, hogy az aktívan replikáló vírus DNS-e hozzáférhetőbb a Cas9 enzim számára, ami a CRISPR-Cas9 génszerkesztő rendszer úgynevezett molekuláris ollója. Ennek oka pedig az, hogy szaporodás közben a vírusok kevesebb védő hisztonnal rendelkeznek a DNS-ük körül.

“A védő hisztonok hiánya könnyen hozzáférhetővé és vághatóvá teszi a vírus DNS-ét, tehát valójában felfedi a HSV gyenge pontját" - magyarázta Knipe. Ez egy olyan lehetőséget tárt fel, ami alapján kifejleszthetnek egy modellrendszert az aktívan szaporodó herpeszvírus megzavarására a lokális génszerkesztés felhasználásával. A professzor hozzátette: továbbra is megoldatlan azonban a génszerkesztő enzim hozzáférése azokhoz az idegsejtekben rejtőzködő vírustartályokhoz, ahol nagy számban bújik meg a kórokozó, passzív, nyugalmi állapotában.

Helyben küzdhetnek vele

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján a világ lakosságának közel kétharmada hordozza a vírus valamely típusát, s bár a legtöbb fertőzés tünetmentes, néhány esetben súlyos károkat, a szaruhártyára terjedve akár vakságot, a legyengült immunrendszerűeknél akár agyvelőgyulladást okozhat, a csecsemők negyedénél pedig halálos is lehet. Főképp ilyen esetekben lehet fontos ennek az új technikának a korai terápiás felhasználása.

"Ha például a szaruhártya-fertőzéseket szeretnénk megakadályozni, akkor helyileg, az ottani sejtekben használhatjuk a CRISPR-Cas9 génszerkesztést az új fertőzések vagy a vírus újraaktiválódásának megakadályozására, esetleg az aktivitás csökkentésére, amivel kitolható vagy el is kerülhető a folytonos felülfertőzés és gyulladás miatt kialakuló homályos látás, később pedig a vakság" - ismertette Knipe. Hangsúlyozta, hosszú még az út a génszerkesztő eszközök precizitásának és biztonságának fejlesztésében, hogy valóban jól használhatóak lehessenek a terápiákban.

Forrás: Medicalxpress

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!