Kolera: védekezni kell ellene

A kolera súlyos hasmenéssel járó, esetenként halálos kimenetelű betegség, mely napjainkban is több százezer embert érint évente. Kezelésénél a legfontosabb a kiszáradás megelőzése, illetve a folyadékpótlás. Szerencsére, a kolera ellen létezik védőoltás, mely hazánkban is elérhető.

A kolerát okozó baktérium a vékonybélbe jutva olyan toxinokat termel, melyek hatására rendkívül súlyos hasmenés következik be, a hasmenéses széklet pedig könnyen bejuthat a talajvízbe, sőt az ivóvízbe is, további megbetegedéseket okozva. A hasmenés annyira súlyos is lehet, hogy néhány óra alatt kiszáradást, kómát, sőt halált is okozhat.

A kolera kezelésénél a legfontosabb a bélrendszer megfelelő működésének fenntartása, illetve az elveszett folyadék pótlása. Az ENSz Egészségügyi Világszerveztének (World Health Organization, WHO) ajánlása szerint a betegnek semmiképpen nem szabad koplalnia, az evés ugyanis segítheti a bélrendszer regenerálódását és így a gyógyulást is. A folyadékpótlás általában szájon át történik, általában rizsalapú itallal. Súlyos kiszáradás esetén azonban intravénás rehidratáció az előnyben részesített kezelési mód. Az elveszített folyadékok mellett az elektrolitokat is pótolni kell, elsősorban a káliumot, de a cink pótlása is hozzájárulhat a betegség hosszának és intenzitásának csökkentéséhez.

A kolera kezelésének fontos része a folyadékpótlás

A kolera az egyik legsúlyosabb, bélrendszert érintő bakteriális fertőzés, mely esetenként akár órák alatt halálhoz vezethet. Bár a legtöbben csak a történelemkönyvekben találkoznak vele, a világ egyes részein még mindig rendszeresen vannak járványok. Tudjon meg többet, kattintson! Mivel a kolerát bakteriális fertőzés okozza, antibiotikumokkal is lehet támogatni a gyógyulást. Az antibiotikumok enyhítik a tüneteket, megrövidítik a betegség hosszát, és a beteg folyadékigénye is csökken a hatásukra. Azonban a legtöbb kolerás beteg antibiotikumok nélkül, csak a folyadékpótlásnak köszönhetően is felépül.

Megfelelő kezelés mellett a kolerás betegek mindössze egy százaléka veszíti el az életét, azonban, ha nem kezelik, a halálozás az 50-60 százalékot is elérheti. A betegség súlyossága számos tényezőtől függ, például az egyéni egészségi állapottól, de attól is, hogy a kolerát okozó baktérium melyik altípusa támadta meg a szervezetet. A legsúlyosabb esetben a halál a fertőződést követően néhány órán belül bekövetkezhet.

A kolerát a legtöbb fertőző betegséghez hasonlóan könnyebb megelőzni, mint kezelni – az egészséges és tiszta ivóvíz biztosításával ráadásul egyéb betegségek rizikóját is jelentősen lehet csökkenteni. A tiszta ivóvíz mellett kiemelten fontos a csatornázás, vagyis a szennyvíz elvezetése, és annak megakadályozása, hogy az kapcsolatba kerüljön az ivóvízzel. A szennyvizet emellett különböző módszerekkel fertőtleníteni is kell (például klór, ózon vagy ultraibolya-sugarak segítségével). A kolerás betegekkel kapcsolatba került tárgyakat és személyeket is gyakran kell fertőtleníteni, például az ágyneműket forró vízben, lehetőség szerint fertőtlenítőszerrel együtt kimosni. Természetesen, a kézmosásról sem szabad elfeledkezni. Néhány ázsiai országban többször összehajtott, vékony szárikat használnak a víz szűrésére, és ezzel az egyszerű és olcsó módszerrel mintegy felére lehetett csökkenteni a kolerás esetek számát.

A WHO nagyon fontosnak tartja a járványok jelentését, illetve annak, hogy az információk minél gyorsabban eljussanak az érintettekhez. A kolera sok országban még mindig gyakori, szezonális, az esős évszakhoz köthető betegség, és ha időben észreveszik és jelentik a betegeket, az a járvány további terjedésének megállításában is nagy szerepet játszhat.

A kolera ellen létezik védőoltás, ezeket injekció formájában vagy szájon át adhatják be. A védőoltások (típustól függően) 50-90 százalékos védettséget nyújtanak, és átlagosan kétévente meg kell ezeket ismételni. Hazánkban is elérhető a kolera elleni védőoltás, de ennek beadását nem javasolják rutinszerűen az egzotikus országokba utazóknak.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!