Veszélyes gombák terjednek a klímaváltozással – Európában is megugorhat a fertőzések száma

A globális felmelegedés révén újabb területeken jelenhetnek meg olyan gombás fertőzések, amelyek már ma is halálesetek millióért felelnek évről évre.

Becslések szerint évente mintegy 2,5 millió ember halálát okozzák gombás fertőzések a világon. Eközben a tudomány előtt nagyon sok kérdés tisztázatlan még e parányi mikroorganizmusok kapcsán, beleértve azt is, hogy nem tudjuk, hogyan reagálnak majd a melegedő éghajlatra – hívja fel a figyelmet a CNN. A Manchesteri Egyetem kutatói ez utóbbi témában tettek nem túl biztató előrejelzést számítógépes szimulációk segítségével.

Aspergillus fumigatus
Az Aspergillus fumigatus egyes esetekben súlyos megbetegedést, aszpergillózist válthat ki. Illusztráció: Getty Images

Megugorhat a gombás fertőzések száma

Egészen pontosan az Aspergillus gombanemzetséget vizsgálták, amelynek tagjai ma is szerte a bolygón számos helyen előfordulnak. Egyes esetekben súlyos fertőzést, úgynevezett aszpergillózist válthatnak ki az emberi szervezetben. A betegség elsősorban a tüdőt érinti, és akár életet veszélyeztető panaszokat okozhat. Halálozási aránya 20 és 40 százalék közé tehető. Nem véletlen, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2022-ben a nemzetség egyik faját, az Aspergillus fumigatust is feltette a legnagyobb fenyegetést jelentő gombás kórokozók listájára.

A manchesteri kutatók – egyelőre szakértői bírálatra váró – tanulmánya szerint az Aspergillus gombák a klímaválság elmélyülésével jelentősen kiterjeszthetik előfordulási területüket, új régiókat meghódítva Észak-Amerikában, Európában, Kínában és Oroszországban egyaránt. Az említett Aspergillus fumigatus elterjedtsége például az évszázad végére 77,5 százalékkal növekedhet az előrejelzések alapján, és csak Európában 9 millió embert fertőzhet meg. Egy másik faj, a főként a meleg trópusi klímát kedvelő Aspergillus flavus elterjedtsége ugyancsak jelentősen, 16 százalékkal növekedhet, ha nem csökken szignifikánsan a fosszilis tüzelőanyagok felhasználása.

Érdemes hozzátenni továbbá, hogy az emelkedő átlaghőmérséklet nyomán erősödhet a gombák melegtűrése, ennél fogva az emberi szervezetben is hatékonyabban túlélhetnek majd, mint eddig. Nem mellesleg az olyan extrém időjárási körülmények, mint az aszályok, árvizek és hőhullámok, segíthetnek a korábbinál nagyobb távolságra eljuttatni a gombaspórákat. Márpedig napjainkban is akadnak olyan megfigyelések, hogy egyes természeti katasztrófák után megugrik az gombás fertőzések előfordulása az adott területen. Mint ahogy az például 2011-ben is történt a Missouri állambeli Joplinban egy pusztító tornádót követően.

Kit veszélyeztetnek a gombás fertőzések?

„A gombák viszonylag kevéssé kutatott patogének, összehasonlítva a vírusokkal és a parazitákkal. Térképes előrejelzéseink azonban megmutatják, hogy a gombás kórokozók minden valószínűség szerint a világ nagy részére kihatással lesznek a jövőben” – emelte ki Norman van Rijn, a tanulmány egyik szerzője, a Manchesteri Egyetem klímaváltozásra és fertőző betegségekre specializálódott kutatója. Kitért rá, nap mint nap belélegzünk gombaspórákat, a legtöbben mégsem tapasztalunk semmilyen panaszt. Ennek oka, hogy immunrendszerünk képes semlegesíteni ezeket a spórákat. Olyan tüdőbetegségek, mint az asztma, a cisztás fibrózis és a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), vagy immunrendszeri gyengeség esetén viszont könnyen kialakulhat fertőzés. Ilyenkor a gombák a szervezeten belül kezdenek növekedni, fejlődni, és „lényegében belülről falják fel azt”.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!