Kiemelkedő siker a HPV elleni védőoltás

A HPV elleni önkéntes védőoltás bevezetésének első évében 80 százalék feletti átoltottságot ért el hazánk, ami nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő eredmény. Az oltás második felét mostanában kapják meg az érintettek.

Magyarországon több mint 46 ezren jogosultak az állam által biztosított önkéntes, térítésmentes humán papillómavírus( HPV) elleni védőoltásra. A 7. osztályba járó leánygyermekek szüleit az iskola-egészségügyi szolgálat segítségével szinte kivétel nélkül sikerült elérni, a nyilatkozatok 99,3 százaléka érkezett vissza - áll az ÁNTSZ közleményében.

A visszajelzések alapján a jogosultak 77,5 százaléka kérte az oltást, további 5,6 százaléka pedig már korábban megkapta azt. Az iskolai kampányoltások első fordulója múlt év végén zajlott, az Országos Epidemiológiai Központhoz (OEK) beérkezett és feldolgozott adatok szerint az igénylők 99,6 százaléka megkapta a védőoltás első adagját. Ez összesítve 82,3 százalékos teljesítési arányt jelent.

Sikeres a HPV-elleni védőoltás

A méhnyakrák kialakulásáért egyértelműen a HPV a felelős. Miben segíthet a HPV-teszt?

Az állam által biztosított HPV elleni védőoltásból két adagra van szükség a megfelelő védettség kialakulásához. A második védőoltás beadására ezekben a hetekben kerül sor – hasonló módon az őszihez – ezúttal is szervezett iskolai kampányoltás keretében. Az ÁNTSZ ezúton hívja fel az érintett szülők figyelmét arra, hogy a második védőoltásra is feltétlenül szükség van ahhoz, hogy a súlyos megbetegedés kockázata megfelelő módon csökkenthető legyen.

Még mindig sok tévhit kering a védőoltásokkal kapcsolatban. Az alábbiakban összeszedtük a legjellemzőbb tévhiteket és azok cáfolatát. Kattintson! A védőoltások több életet mentenek meg, mint bármely más közegészségügyi-járványügyi intézkedés – ezt hangsúlyozza az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az Európai Védőoltási Hét kapcsán. Ennek ellenére még 2013-ban is csak Európában 31 685 kanyaró megbetegedés fordult elő, amely több mint háromszoros emelkedést jelent 2007-hez képest.

Magyarországon a következetesen végrehajtott Nemzeti Védőoltási Programnak köszönhetően sokkal jobb a helyzet. Hazánkban 2002 óta nem fordult elő hazai eredetű kanyaró megbetegedés .

Az Európai Védőoltási Hetet 2005-ben indították útjára, azóta kiterjedtségében és jelentőségében is sokat fejlődött, és ma az egyik legnagyobb és legfontosabb évenként megtartott, a lakosság egészségének megelőzésével foglalkozó rendezvény a WHO Európai Régiójában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A déli és nyugati országrészben tovább csökken a felhőtakaró, eközben az északkeletről érkező felhőzet csak lassan kezd oszladozni. A kettő között többnyire derült idő valószínű. Csapadék nem várható. Az északnyugati szelet kevés helyen élénk lökések kísérhetik.Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!