Ismét visszatért az ebola

Újabb ebolás esetet jelentettek a Kongói Demokratikus Köztársaságban. A szakemberek szerint egyelőre nem kell pánikolni.

A hatóságok eddig 19 ebolagyanús esetet észleltek. Hárman már meghaltak, két ember esetében pedig a laboratóriumi vizsgálatok megerősítették, hogy az ebola vírusával fertőződtek meg - írja az estiujsag.hu

Az első esetet a múlt hét végén Bas-Uele tartományban jelezték az ország északkeleti részéből. A WHO szerint az ebolás és ebolagyanús esetek egyelőre csak egy távoli faluban jelentkeztek, ezért még nem indokolt komolyabb utazási korlátozásokat életbe léptetni.

Miért tér vissza újra és újra az ebola? Legalább öt alkalommal vélték úgy az orvosok, hogy sikerült megszabadulni a modern kor egyik legszörnyűbb betegségétől, az Afrikában élők életét megkeserítő ebolától. A vírus ellenben újra és újra visszatér. Az okokról és a betegség hátteréről korábbi cikkünkben olvashat.

A kontinensen kitörő betegségeket megfigyelő Afrikai Betegségfelügyeleti és -megelőzési Központ már üzembe helyezte sürgősségi operatív központjait annak érdekében, hogy figyelemmel kísérje a kongói eseményeket. A közép-afrikai országban eddig hétszer tört ki ebolajárvány azóta, hogy a vírust 1976-ban felfedezték Kongóban. A legutolsó, 2014-es járvány során 49 ember halt meg a betegségben.

A legutolsó, 2014-es járvány során 49 ember halt meg a betegségben
A legutolsó, 2014-es járvány során 49 ember halt meg a betegségben

A 2014-es járvány legtöbb áldozatát Nyugat-Afrikában szedte, ahol 2014 és 2015 között több mint 11 ezer ember életét követelte. A három, járvány által leginkább sújtott nyugat-afrikai országot, Sierra Leonét, Guineát és Libériát végül 2016-ban nyilvánította ebolamentesnek a WHO.

Miért veszélyes az ebola?

Az ebolának négy különböző, emberre is veszélyes vírustörzse ismert eddig. Vírustól és ellátástól függően a betegek 50-90 százaléka halhat meg. Az ebola ellen jelenleg nincs engedélyezett gyógyszer, a betegek "támogató" kezelést kapnak, a fejlett országokban ez intenzív orvosi ellátást jelenti, amelyhez hozzátartozik a mesterséges lélegeztetés vagy a dialízis is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -3 °C

A ködfoltok feloszlását követően nagyrészt gyengén vagy közepesen felhős idő valószínű, majd az esti, késő esti órákban észak felől szakadozott frontális felhőzet érkezik. Csapadéknak kicsi az esélye. Estig inkább csak északnyugaton és északkeleten élénkülhet meg kevés helyen a nyugati, északnyugati szél, azonban az érkező hidegfront mentén estétől már erős lökések is előfordulhatnak északnyugati, északi irányból.A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 3 és 6 fok között alakul. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!