Gyilkos trópusi kór támadta meg George Clooneyt, 15 éve él a betegséggel

Kétszer is megfertőződött maláriával, aminek tünetei azóta is megkeserítik az életét.

George Clooney másfél évtizede fertőződött meg egymás után kétszer is maláriával. Sokak számára ez egyenlő a halálos ítélettel, ő azonban túlélte, ám sosem fog száz százalékosan felépülni. Vannak, akik szerint a mostani, drasztikusan megváltozott külseje nem csak az életkorának tudható be, hanem a betegségének is, ugyanis a színész arca rendkívül beesett, sőt sokat fogyott is az utóbbi évben – írta meg a Bors.

George Clooney
George Clooney 2025. május 08-án a Meet The 2025 nevű eseményen. Fotó: Getty Images

A 64 éves színészlegenda 2010 végén és 2011 elején utazott Szudánba, ahol jószolgálati nagykövetként az ENSZ és a Google munkáját segítette. Sajnos a malária ellen nem létezik védőoltás, csupán megelőző gyógyszer, ami csökkenti a fertőzés lehetőségét. Minden figyelem ellenére azonban Clooney kétszer is elkapta a fertőzést, ami másodjára kis híján az életébe került. Végül felépült, ám az elmúlt 15 évben rendszeresen kínozzák a betegség kisebb-nagyobb utóhatásai, ami miatt rendszeres orvosi segítségre van szüksége ahhoz, hogy ne okozzon komolyabb máj-és szívproblémákat nála a kór.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!