A kórokozót nem ismernek országhatárokat – Németország fontos vállalást tett a fertőző betegségek ellen

A legjelentősebb fertőző betegségek elleni küzdelemhez járul hozzá egy nagyobb összeggel Németország.

Németország egymilliárd eurót fordít az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni globális küzdelem támogatására a következő három évben - jelentette be Reem Alabali-Radovan német fejlesztési miniszter vasárnap a berlini egészségügyi világkonferencia megnyitóján.

Ezzel a döntéssel azt a fontos jelzést akarjuk küldeni, hogy Németország továbbra is elkötelezett amellett, hogy megvédje az embereket világszerte a betegségektől - mondta a miniszter, megjegyezve, hogy a Globális Alap támogatásáról fájdalmas költségvetési megvonások és a tárcára nehezedő jelentős pénzügyi nyomás mellett hozták meg a döntést.

Egy laborban az egyik fiolából folyadékot csepegtetnek egy másikba.
A betegségeket nem állítja meg az országhatár. Fotó: Getty Images

Hangsúlyozta, hogy a jelentősebb fertőző betegségek elleni védekezés nemcsak humanitárius kötelesség, hanem a józan ész is ezt diktálja, hiszen a kórokozók nem ismernek országhatárokat. Minden befizetett euró megtérül, erősíti a partnerországok egészségügyi rendszereit, és ellenállóbbá teszi a világot. Ilyen módon több millió emberéletet menthetünk meg - hangsúlyozta a német miniszter.

Az AIDS, a tuberkulózis és a malária felszámolására 2002-ben létrehozott Globális Alap a legjelentősebb multilaterális pénzügyi támogatója az alacsony jövedelmű országok egészségügyi rendszereinek.

Munkáját kormányok, alapítványok és magánadományozók finanszírozzák. Az egészségügyi világcsúcsot minden évben októberben rendezik meg Berlinben, az idei konferencia formális megnyitóját vasárnap este tartották.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Ha így veszed be a D-vitamint, kevésbé hasznosul – 7 gyakori hiba, amelyet sokan elkövetnek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az ország északkeleti harmadán határozottabban is szakadozhat, vékonyodhat a felhőtakaró, előfordulhatnak naposabb körzetek. Főleg az ország délnyugati felén alakulhat ki csepergés, gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet továbbra is többfelé élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, és északkeleten helyenként erős lökések is kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű, nyugaton lesz hűvösebb, keleten enyhébb az idő. Ma sem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet a frontérzékenyek számára.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!