Felnőttek között is terjedni kezdett egy gyerekbetegség

Az elmúlt hetekben számos szülő is elkapta az egyébként jellemzően bölcsődés és óvodás gyermekek körében terjedő kéz-láb-száj betegséget. A szakember szerint vírusmutáció állhat a jelenség hátterében.

A kéz-láb-száj betegség egy általában enyhe lefolyású, fertőzés okozta megbetegedés, amelyet a Coxsackie-vírusok különböző törzsei váltanak ki. Mint azt az amerikai járványügyi hivatal (CDC) honlapja írja, a betegség rendkívül fertőző, gyorsan képes terjedni öt éven aluli gyermekközösségekben. Láz, torokfájás és általános rossz közérzet mellett jellemző tünete a fájó, hólyagos bőrkiütések megjelenése a végtagokon, illetve a szájban és a száj körül. Nevét is innen kapta a betegség.

kéz-láb-száj betegség, kiütések a talpon, orvos, páciens
A kéz-láb-száj betegség jellegzetes kiütéseket okoz a végtagokon és a száj körül. Fotó: Getty Images

Míg azonban az időről időre kialakuló kisebb helyi járványok rendszerint gyerekeket érintenek, addig az utóbbi időszakban sok felnőtt is megbetegedett itthon – számolt be róla a 444.hu. A portálnak nyilatkozó dr. Póta György gyermekorvos szerint nincs ok az aggodalomra. „Ez egy sima, egyszerű vírusfertőzés, semmi extra” – hangsúlyozta a szakember. Hozzátette, a kiütésektől sem kell megijedni, csupán arra figyeljünk, hogy ha kipukkadnak, kezeljük és fertőtlenítsük megfelelően, nehogy elfertőzödjön a seb.

Kifejtette, maga a fertőzés nem újdonság, az évről évre előfordul Magyarországon. Idén azonban valamelyest több beteggel találkoznak, illetve meglepő volt, hogy kora ősszel a szülők egy jelentős része is megbetegedett. Póta szerint ennek oka az lehet, hogy az elmúlt egy-két hónapban olyan vírustörzs kezdett el terjedni, amely felnőttekre is könnyebben átterjedhet. „Ez valószínűleg egy olyan mutáns, amely teljesen új, és a szülők korosztályának sincs régről valamilyen védettségi szintje” – fogalmazott a gyerekorvos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!