Egyiptomból eredhet a hasmenéses járvány

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) azt állítja, hogy a németországi és franciaországi E. coli járványok egyiptomi eredetű magokra vezethetők vissza.

Jelentésük szerint, mindkét járvány összefüggésbe hozható 2009-2010-ben importált görögszéna magokkal.

A német járványban több mint négyezren fertőződtek és negyvennyolcan haltak meg. A vizsgálatok a járványt egy alsó-szászországi babcsíra-üzemre vezették vissza.

A bordeaux-i járvány tizenöt embert érintett, és a Thompson and Morgan brit cég által forgalmazott magvakkal hozták összefüggésbe, bár a vállalat szerint ezt semmilyen bizonyíték nem támasztja alá.

Mindkét járványt az E. coli baktérium egyik ritka törzse, az O104:H4 okozta. Az ECDC szerint a törzs annyira ritka emberekben, hogy a járványok valószínűleg nem elszigetelt esetek voltak, hanem mindkettő csírázó magvakkal hozható összefüggésbe. A központ jelentése szerint a német járvány 2010-ben Egyiptomból importált magvakból indult ki, a bordeaux-i járványt pedig 2009-ben Egyiptomból Nagy-Britanniába, majd onnan Franciaországba eladott magvakkal hozták összefüggésbe. A szakértők szerint a halálos E. coli törzs további járványaira lehet számítani, mivel az esetlegesen fertőzött magvak más szállítmányai is jelen lehetnek az Európai Unióban vagy azon kívül is.

Az ECDC és az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság nyomatékosan javasolja a fogyasztóknak, hogy kerüljék a csírák termesztését saját fogyasztásra, valamint a nyers csírák és csíráztatott magvak fogyasztását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!