Búcsú az ajakherpesztől

Új amerikai gyógyszer tűnt fel a horizonton, amely képes az ajakherpeszt már a kiújulás első tüneteinek jelentkezésekor elnyomni, így a vírus nem képes teljesen reaktiválódni.

Az amerikai Innocutis által kifejlesztett és piacra dobott tabletta az ajakherpesz kezelésére már régóta ismert acyclovir hatóanyagát tartalmazza, hatásmechanizmusa viszont eltérő. Míg a hagyományos acyclovir tablettáknak be kell kerülniük a véráramba és csak azután tudják kifejteni hatásukat, az új tabletta azonnal munkához lát: már a beszedést követően elkezdi lelassítani a herpes simplex vírus (HSV) szaporodását, és emiatt az nem is jelentkezik duzzanatként vagy hólyagként az ajkakon.

Fontos azonban, hogy a tablettát azonnal, de maximum 6 órával azután kell beszednünk, hogy megérezzük azt a tipikus, égető érzést, amely az ajakherpesz újraaktiválódását jelzi. Ha valamilyen okból kifolyólag nem tudjuk bevenni, a vírus pedig hólyagszinten is jelentkezik, az új szer képes a gyógyulást 1-2 nappal gyorsítani, de a jelenlegi valacyclovir- és famciclovir-tartalmú gyógyszerek is ilyen hatásokkal dolgoznak.

Az új gyógyszerrel a herpesz már a kezdetekben megelőzhető

További előny, hogy a vírus újbóli kialakulását is megakadályozza: a Journal of Drugs and Dermatology szaklapban publikált klinikai eredmények szerint 64 százalékkal kevesebb problémát tapasztaltak a gyógyszer szedését követő 9 hónapban azon felnőttek, akiknél évente négynél többször újult ki korábban a HSV .

Ezek a leggyakoribb tévhitek a herpeszről!

A kutatók még nem tudnak választ adni arra a kérdésre, hogy az új szer képes-e úgy elnyomni a vírust, hogy az egyáltalán nem újul ki, de az mindenesetre biztos, hogy korábbi páciensek már másfél évnyi tünetmentes időszakról is beszámoltak. A tabletta még csak Amerikában szerezhető be: két tabletta ára 350 dollár (jelenlegi árfolyamon kb. 100 ezer forintos árról beszélhetünk, bár a megfelelő egészségbiztosítási konstrukciókban ennek tizedéért is beszerezhető). Egyetlen hátulütője az, hogy vesebetegek esetében a veseállapot súlyosbodását idézheti elő, viszont ez egyúttal azt is jelenti, hogy azok, akik sosem találkoztak még veseproblémákkal , gond nélkül alkalmazhatják.

Forrás: www.prevention.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!