Bénulást okozó vírus fenyegeti a gyerekeket Kenyában

Mintegy 994 ezer gyereket oltanak be Kenyában a járványos gyermekbénulást okozó poliovírus ellen.

A csütörtökig tartó oltási kampány célja a vírus visszaszorítása az ország három északi tartományában és az ott található menekülttáborokban – jelentette be hétfőn az afrikai ország egészségügyi minisztériuma. Mary Muthoni Muriuki államtitkár kifejtette, hogy a beoltandó gyerekek közül 755 ezren öt évesnél fiatalabbak, 238 ezren pedig 5 és 15 év közöttiek. A politikus szerint a poliovírust az egyik szomszédos országból hurcolták be Kenyába, és a közösségi immunitás hiánya miatt a gyerekeket veszélyezteti leginkább.

A járványos gyermekbénulás vagy poliomielitisz vírusa cseppfertőzéssel terjed. A betegség a legtöbb esetben tünetmentes, ám súlyos esetekben tartós testi fogyatékosságot vagy akár halált okozó bénulást is okozhat. Védőoltásokkal a világ legtöbb országában mára sikerült eltüntetni a betegséget. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) regionális bizottsága 2002 júniusában ismerte el hivatalosan az európai régió poliomentességét.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!