40 másodperc alatt született meg egy kisfiú

Olyannyira ritka jelenség ez, hogy külön orvosi nevet is kapott: Ferguson-reflex.

„Szinte kilőtt, teljesen a saját akaratából, még nyomnom se kellett” – mondta le a Metronak egy philadelphiai nő, aki alig 40 másodperc alatt adott életet második gyermekének. Cianna Gonzalez úgy emlékszik vissza a történtekre, hogy épp a szülőmedencében volt, amikor hirtelen megérezte: elindult a baba kifelé, és megpróbált kiszállni a kádból. Gyorsan rájött azonban, hogy erre már nincs ideje, mert megérezte, ahogy szinte kiesik belőle a gyerek. Ekkor kiáltotta el magát: „jön!”

Gonzalez első szülése nem zajlott le ilyen gyorsan. Most a terhessége 38. hetében adott életet második kisfiának, és szerinte nyugalma járult hozzá ahhoz, hogy az ilyen gyorsan történt. Az ellazulás indította be nálam a Ferguson-reflexet – fogalmazott.

Ferguson-reflex nevű jelenség, amikor egy kisbaba ennyire gyors tempóban születik meg. Korábban több nő is beszámolt hasonlóról: voltak, akiknek alig néhány perc alatt lezajlott a szülése. Ilyenkor a méh izmai már feszesek, és nyitva tartják a felfelé húzott méhszájat. Amikor a méhszáj teljesen kitágult, a test felkészül a szülés utolsó pillanataira, a méh még jobban felfelé húzódzkodik, és lejjebb tolja a babát. Ezen a ponton az anya késztetést érezhet arra, hogy függőleges helyzetet vegyen fel, hogy a hátára feküdjön a megemelt ágyon, vagy hogy épp térdre ereszkedjen. Ekkor kettő vagy három erőteljes lökést érezhet, mielőtt a baba megjelenik. A Ferguson-reflex önkéntelen, az anya nem tudja ezt irányítani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A gomolyok feloszlanak, nagyrészt derült lesz az ég, legkésőbb az északkeleti harmadban csökken a felhőzet. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből.Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!