Segíthet a bélrák megelőzésében ez az étrend

A növényi alapú étrend 22 százalékkal csökkentheti a bélrák kockázatát a férfiak körében – állapította meg egy nagyszabású amerikai kutatás.

Majdnem 80 ezer amerikai férfi bevonásával készült az a kutatás, amely megállapította, hogy a zöldségekben, teljes kiőrlésű gabonafélékben, olajos magvakban és hüvelyesekben gazdag növényi étrendet követő férfiak körében alacsonyabb a bélrák kialakulásának kockázata azokhoz a férfiakhoz viszonyítva, akik ezekből az egészséges növényfélékből a legkevesebbet fogyasztották – írta meg a The Guardian.

Csak a férfiaknál figyelhető meg ez az előny

Érdekesség azonban, hogy a kutatásban részt vevő 93 ezer esetében már nem tudták megállapítani ugyanezt az összefüggést. A kutatók szerint a kapcsolat nyilvánvalóbb a férfiak esetében, akiknél amúgy is magasabb a bélrák kialakulásának veszélye. A férfi résztvevők átlagéletkora 60, a nőké 59 év volt.

Már korábbi kutatások is azt mutatták, hogy lehet hatása a növényi alapú étrendnek a vastagbélrák megelőzésében, a hatás azonban eddig nem volt egyértelmű. „Eredményeink arra utalnak, hogy az egészséges, növényi alapú étrend tényleg összefügg a vastagbélrák kockázatával” – írták az új tanulmány szerzői.

Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a túlságosan egyoldalú, feldolgozott élelmiszerekben gazdag vegetáriánus és vegán étrend káros hatással lehet az egészségre.

A krónikus gyulladások enyhítése lehet a kulcs

A tanulmányhoz azt kérdezték a résztvevőktől – egy több mint 180 tételből álló lista alapján –, milyen gyakran és milyen mennyiségben fogyasztanak bizonyos ételeket és italokat. Az ételeket egészséges növényi (teljes kiőrlésű gabonafélék, gyümölcsök, zöldségek, növényi olajok, hüvelyesek, tea, kávé), kevésbé egészséges növényi (finomított gabonafélék, gyümölcslevek, burgonyafélék, hozzáadott cukor) és állati eredetű (állati zsír, tejtermék, tojás, hal és tengeri állat, hús) élelmiszercsoportokba sorolták.

„Az az elképzelésünk, hogy a gyümölcsökben, zöldségekben, teljes kiőrlésű gabonafélékben lévő antioxidánsok a krónikus gyulladások ellen hatnak, amelyek a daganathoz vezetnek, ezzel csökkenthetik a rák kockázatát" - írták a kutatók. A vastagbélrák világszerte a harmadik leggyakoribb a rákos megbetegedések közül. A férfiaknál életük során 23-ból, a nőknél pedig 25-ből egynél fordul elő. A dél-koreai Kjonghi Egyetem munkatársai által készített tanulmány a BMC Medicine orvosi lapban jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!