Hírességek támogatják a rákos gyerekeket

A Metallica amerikai rockzenekar 250 ezer eurót - vagyis körülbelül 81 millió forintot - adományozott az első romániai gyermekonkológiai klinika építésére - jelentette be a projektet kezdeményező Dariueste Viata jótékonysági szervezet, a felajánlás kedvezményezettje.

A heavy metál együttes szerdán este adott teltházas koncertet Bukarestben a Nemzeti Arénában. "Európai turnénk utolsó szakasza egy egészen különleges felajánlással vette kezdetét" - közölte honlapján az együttes, amely saját karitatív alapítványán keresztül juttatja el a pénzt a bukaresti kórház építésére.

rák, gyermekkori rák, gyermekkori daganatos betegség, gyermekonkológia, kórház
Európán belül Romániában a legalacsonyabb a rák túlélési esélye. Fotó: 123rf

Két éve gyűjtenek a kórházra

Európai viszonylatban Romániában a legalacsonyabb a rák túlélési esélye, a gyermekhalandóság kétszerese az európai átlagnak. A 2012-ben alapított segélyszervezet, a Dariueste Viata 2017-ben indított gyűjtést az első romániai gyermekrákkórház létrehozására, és eddig mintegy 10 millió euró gyűlt össze 260 ezer magánszemélytől és valamivel kevesebb mint 2000 cégtől.

Milyen egy sugárkezelés? Ide kattintva megtudhatja!

A bukaresti Gyermekonkológiai és Sugárterápiás Kórház építése a múlt év közepén indult, a hatszintes épület már szerkezetkész, az átadást a jövő évre tervezik. "Egy ilyen adományról még csak álmodni sem mertünk" - mondta a metálzenekar felajánlásáról Carmen Uscatu, aki Oana Gheorghiuval együtt alapította a szeretetszolgálatot.

A román kormány 2014-ben négy regionális kórház építését ígérte, részben európai uniós pénzek felhasználásával, de az építkezések még nem kezdődtek el.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
kávé
Módosíthatja a gyógyszerek hatását a kávé – Mutatjuk, mely esetekben nem árt az óvatosság
széklet szaga
Amikor záptojás-szag terjeng a vécében – 9 dolog, amely kénes szagú székletet eredményezhet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és csupán átmeneti időszakra. Szitálás gyakorlatilag bárhol előfordulhat. Legfeljebb északnyugaton élénkülhet meg időnként a délkeleti szél, másutt általában mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul. Fronthatás egyelőre nem érvényesül, a hétfői időjárást továbbra is a térséget borító hidegpárna határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!