A rákbeteg ezeket fogyassza

Ha valamilyen betegségben szenvedünk, a táplálkozásunkra is érdemes fokozott gondot fordítanunk, és ez alól a rákos megbetegedés sem jelent kivételt.

Alma

Az alma például a tüdő-, illetve a prosztatarák ellen harcolóknak nyújthat segítséget. A Precision Oncology című szaklapban jelent meg az a tanulmány, amely szerint a kurkumában , a szőlőben és az almában található egyes összetevők kombinációja segíthet elérni a prosztatát érintő tumor zsugorodását. Az almát mindig héjastól fogyasszuk!

Cékla

A cékla bámulatos hatásai.

Szintén nagyon egészséges céklát enni, mivel antioxidánsokban gazdag, sok benne a C- és az E-vitamin, ezért segít harcolni a rákos megbetegedésekért gyakran felelőssé tehető szabad gyökök ellen is.

Ezt érdemes fogyasztania azoknak, akik rákos megbetegedésben szenvednek
A cékla segít harcolni a szabadgyökök ellen

Brazil dió

A brazil dió magas szeléntartalma miatt érdemel figyelmet. Az alacsony szelénszint meggyengítheti az immunrendszert és védtelenebbé teheti a szervezetet számos betegséggel, például a rákkal szemben is, akik pedig már betegek, azoknak pláne fontos, hogy mindent megtegyenek, hogy immunrendszerük a lehető legerősebb legyen. Az alacsony szelénszintet kutatások több rákfajta, például a mellrák kialakulásával is összekapcsolták már.

Brokkoli

Brokkoliból is érdemes minél többet enni. Van benne A-, B2-, B6-, C- és K-vitamin, illetve folsav , mangán, kálium, magnézium, amelyek mind fontosak ahhoz, hogy az immunrendszerünk megfelelően erős és ellenálló legyen. Emellett olyan anyagokat is tartalmaz (például szulfurofánt), amelyek hatékonyak a rákbetegségek kialakulásának megelőzésében.

Keresztes virágúak

Az Immunity című szaklapban megjelent tanulmány szerint a keresztes virágúak családjába tartozó növények, például a kelbimbó rendszeres fogyasztása jelentős mértékben lecsökkentheti a vastagbélrák kialakulásának esélyét. Ugyanezen okból érdemes sok káposztát és karfiolt is enni, és még azért is, mert akadályozzák, hogy gyulladások alakuljanak ki a bélrendszerben - különösen a vastagbélben.

Magvak

Az omega-3 zsírsavakban gazdag magok (illetve a belőlük sajtolt olajak), mint a lenmag, a dió, vagy a chia-mag fogyasztása szintén gyulladáscsökkentő hatású, és csökkentheti például a mellrák kialakulásának esélyét.

Gyömbér

Kutatások szerint a gyömbérnek is vannak rákmegelőző, illetve tumorellenes hatásai. A benne található gingerol hatékonyan támogathatja a mellrákban, vastagbélrákban, májrákban, prosztatarákban és bőrrákban szenvedők kezelését.

Zöld tea

A zöld teában található nagy mennyiségű antioxidáns igen hatékony a megelőzésben, de mellrákban, illetve bőrrákban szenvedők számára is javasolják a szakértők a rendszeres fogyasztást.

Forrás: care2.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult idő valószínű, az ország északkeleti, keleti részein viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Az esőt nyugat felől síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás váltja fel. Estig nagyrészt vékony hólepel, a Dunántúl magasabban fekvő részein néhány centiméteres hóréteg is kialakulhat. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, amit főként északkeleten, keleten kísérnek gyakran erős lökések.A csúcshőmérséklet 1 és 7 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban állt be a maximum.Késő estére -2 és +5 fok közé csökken a hőmérséklet. Hűvös napunk lesz, itt-ott a hó is eshet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!