Modellek mutatják meg sztómazsákjukat

A súlyos, krónikus betegségek sem állíthatnak meg valakit abban, hogy elérje az álmait: az elmúlt hetekben egyre többen mutatják meg a testüket annak ellenére, hogy sztómazsákkal kénytelenek élni.

Néhány héttel ezelőtt egy brit hölgy, Bethany Townsend úgy döntött, hogy nem rejtegeti tovább a betegségét, és kirakott egy bikinis képet magáról az egyik népszerű közösségi oldalra. A 23 éves lányt három éves korában kezdték el kezelni, ám Chron-betegségét csak nyolc évvel később diagnosztizálták. Ekkor egy közel félméteres darabot el is távolítottak a beleiből.

Mint írja, "azóta minden lehetséges gyógyszert kipróbáltam, négy éven keresztül csövön keresztül tápláltak, öt további műtéten vagyok túl és őssejtekkel is kezeltek, ám egy fertőzés miatt majdnem belehaltam a betegségbe. Jelenleg is várok, gyógyszerekre, átültetésre, de nem adom fel a reményt".

Townsend nyaraláson készült fotóját több százezren lájkolták és húszezernél is több hozzászólásban biztatják a modellkarrierről álmodozó lányt. A példáját pedig többen is követték: többek között Blake Bleckford, aki egész életében arra készült, hogy fitneszedző legyen, ám egy súlyos bélbetegséggel kellett megküzdenie.

Bethany Townsend sztómazsákjával (Fotó: Mirror.co.uk)

A 33 éves fiatalembert 2003-ban diagnosztizálták sztómazsákra szorult, és arra is figyelmeztették, hogy valószínűleg soha többet nem edzhet.

Blecker úgy döntött, hogy mivel senkit nem ismer, aki hasonló problémákkal küzdene, megpróbálja ő maga bebizonyítani, hogy egy ilyen súlyos betegséggel is lehet teljes életet élni. Először csak rövid sétákat tett, hogy visszanyerje az erejét, utána pedig pilates segítségével készítette fel a hasizmait a keményebb kihívásokra. Egy speciális diétát is összeállított saját magának, és néhány év alatt "élete legjobb formájába" került, olyannyira, hogy kész versenyeken elindulni, és szeretne edzőként másoknak is segíteni.

"Amikor kijöttem a kórházból, nehéz volt hozzászokni a zsákhoz. Nagyon nehéz volt elfogadni, hogy ezzel kell együtt élnem, még a családom előtt sem mertem levetkőzni. De rájöttem, hogy ez vagyok én, és képes vagyok másokat is inspirálni" - mondta Blecker. "Nem szabad, hogy egy betegség bárkit is megállítson. Ugyanolyan normális lányok, mint mások, teljes életet élhetek és bármit képes vagyok elérni."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!