Joe Biden agresszív rákkal küzd – áttéteket is találtak az amerikai exelnöknél

Agresszív daganatos megbetegedést állapítottak meg Joe Biden korábbi amerikai elnöknél. Mutatjuk, mit lehet tudni eddig az állapotáról.

Prosztatarákot diagnosztizáltak Joe Biden korábbi amerikai elnöknél, a daganatos sejtek pedig elérték a csontokat is. Ugyanakkor az elváltozás a tájékoztatás szerint vélhetően „hormonérzékeny”, amely annak hatékony kezelését teheti lehetővé. „Az elnök és család orvosai a gyógyítási módokat vizsgálják” – olvasható a közleményben.

Joe Biden
Joe Biden Ferenc pápa temetésén Rómában, április 26-án. Fotó: Jaap Arriens/NurPhoto/Getty Images

Húgyúti tünetekkel fordult orvoshoz

Joe Biden az elmúlt hetekben kereste fel orvosait, mert húgyúti tünetekkel küzdött. A vizsgálat során egy csomót találtak nála, amelyről pénteken megállapították, hogy prosztatarák. A 82 éves exelnök betegségének súlyosságával kapcsolatban megjegyezték, hogy az 1-től 10-ig terjedő Gleason-skálán a 9-es értéket kapta.

Milyen esélyei lehetnek?

Egy prosztatarák kezelésében igen jártas szakorvos, dr. William Dahut a BBC-nek úgy nyilatkozott, hogy a Biden diagnózisával kapcsolatos nyilvánosan elérhető információk alapján az exelnök betegsége valóban nagyon agresszív. „Általánosságban elmondható, hogy ha a rák átterjedt a csontokra, akkor nem valószínű, hogy gyógyítható ráknak tekinthető” – mondta Dr. Dahut. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a legtöbb beteg általában jól reagál a kezdeti kezelésre, „és az érintettek még évekig elélhetnek egy diagnózissal”.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!