Orvosi mérföldkő: sikeres az első hólyagátültetés

Hét év után először ismét képes volt hagyományos módon vizelni az a beteg, akin a világon elsőként hajtottak végre sikeres hólyagátültetést.

Amerikai sebészek sikeresen végrehajtották a világ első emberi hólyagátültetését - írja a Science Alert. A bonyolult, nyolcórás beavatkozást május 4-én hajtották végre, melynek során egy vesét és hólyagot vettek ki egy szervdonortól, majd egy olyan betegbe ültették azokat be, aki vesebetegség és rák miatt elvesztette ezeket a szerveket.

Életmentő és életminőséget javító kezelések előtt nyithat utat

„A vese azonnal nagy mennyiségű vizeletet termelt, és a beteg vesefunkciója azonnal javult” – mondja Nima Nassiri urológus a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemről. Hozzátette: a műtét után nem volt szükség dialízisre, és a vizelet megfelelően elfolyt az új hólyagba. Röviddel ezután a beteg normálisan tudott vizelni – amire hét éve nem volt képes.

Világszerte emberek millióit érint valamilyen hólyagkárosodás, így ez a beavatkozás sok ember számára adhat reményt a későbbiekben. A szakemberek szerint nem túlzás az orvostudomány történelmi pillanatának nevezni ezt a beavatkozást, ami életmentő és az életminőséget jelentősen javító kezelések előtt nyithat utat a későbbiekben. A súlyosan károsodott hólyagműködésű betegek számára eddig az egyetlen lehetőség a belek egy részének átalakítása volt, amelyek a hólyag feladatainak egy részét át tudták venni. Ez a módszer ugyanakkor az esetek 80 százalékában szövődményekkel jár, mondja Gill, beleértve az emésztési problémákat vagy a vesefunkció elvesztését az emésztő- és húgyúti mikrobiomok közötti hatalmas különbségek miatt.

A húgyhólyag-átültetést kapott beteg, Oscar Larrainzar négygyermekes apa, akinek évekkel korábban mindkét veséjét és húgyhólyagjának nagy részét eltávolították.

Hólyagátültetéssel már korábban is kísérleteztek, azonban hihetetlenül nehéznek bizonyult a szervet átszövő, bonyolult érrendszer miatt. Az orvoscsapat több mint négy éve készül erre a műtétre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!