A bíborvörös széklet okai

Normál esetben a székletürítés a mindennapi rutin egy nem túl érdekes folyamata, amelyre így természetesen a legtöbben nem fordítanak különösebb figyelmet. Időről időre azonban érdemes lehet észrevenni az e téren jelentkező esetleges változásokat, ezek ugyanis egészségi állapotunkról nyújthatnak fontos információnkat.

Közismert, hogy a széklet színe barna, bizonyos ételek és italok ugyanakkor képesek lehetnek árnyalni a képet. Így például nem feltétlenül kell kétségbe esnie az érintetteknek, ha cékla fogyasztását követően bíborszerű, pirosas színű bélsár jelentkezik. Nem árt azonban az óvatosság!

Mi mindenről árulkodhat a széklet? Négy olyan szempont is akad, amelyet figyelembe kell venni.

Az élénkvörös székletnek ugyanis gyakran megemésztetlen vér kölcsönzi a színét. Ez persze egyrészről ijesztő, másrészről viszont segít a probléma forrásának meghatározásában, mivel ilyen esetekben a vér a vastagbél alsó szakaszából, a végbélből vagy a végbélnyílás területéről származik. Ennek hátterében már-már hétköznapinak mondható és súlyos, veszélyes betegségek egyaránt állhatnak.

Kellemetlen bajok

A magyar lakosság körülbelül egyharmadát érintő aranyér egyik gyakori tünete a kitágult vénák vérzése. Ez általában nem jár fájdalommal, valamint a távozó vér mennyisége is csekély. A végbél záróizmától való elhelyezkedésnek megfelelően külső és belső aranyeret különböztetünk meg. Utóbbi bizonyos esetekben jelentős volumenű vérzést is okozhat.

A széklet milyensége számos dolgot elárulhat egészségi állapotunkról
A széklet milyensége számos dolgot elárulhat egészségi állapotunkról

Alkalmanként szintén vezethet vérzéshez - fájdalmas és szúró érzés mellett - a végbélrepedés . Ez egy hosszanti repedés, fekély a végbél felszíni rétegében, aminek előfordulása többnyire fiataloknál és középkorúaknál gyakori. Hasmenés és székrekedés egyaránt lehet a kiváltója, akárcsak valamilyen idegen test a székletben, esetleg olyan mechanikai igénybevétel, mint a szexuális érintkezés.

Életmentő tünet

Egy viszonylag ritka, a lakosság nem egészen 2 ezrelékét érintő kór ugyancsak állhat a háttérben. A gyógyíthatatlan Crohn-betegség a bél rohamokban jelentkező, krónikus gyulladását okozza, jellemzően a vékonybél utolsó szakaszaiban és a vastagbélben. Nem gyakran ugyan, de panaszként a széklet nyálkássá, véressé válásához is vezethet.

A példaként felhozható betegségek közül a vastagbélrák a legsúlyosabb. Magyarországon évente mintegy 8000 új beteget diagnosztizálnak ezzel a daganattípussal, amelynek következtében nagyjából 5000 ember veszti életét. A sikeres kezelés szempontjából a tumor minél korábbi felfedezése rendkívül fontos, márpedig az első szimptómák egyike éppen a véres, nyálkás széklet.

Mint az ebből a rövid felsorolásból is kitűnik, az emésztetlen, élénkvörös vér megjelenésének a székletben számos oka lehet, köztük pedig rendkívül veszélyes, súlyos betegségek is. Éppen ezért a probléma jelentkezése esetén érdemes orvoshoz fordulni a panaszokkal!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +4 °C
Minimum: +1 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, az ország északkeleti harmadán viszont előfordulhatnak szakadozások a felhőzetben, rövidebb időre a nap is előbukkanhat. A Dunántúlon és a Dél-Alföldön többfelé várható csapadék. Eleinte zömmel esőre lehet számítani, a hegyekben viszont már ekkor havazhat. Napközben, kiemelten a déli óráktól viszont nyugat felől az esőt síkvidéken is egyre többfelé havas eső, havazás válthatja fel, ugyanakkor estig síkvidéken legfeljebb nyugaton alakulhat ki vékony hólepel. A Soproni-hegységben, a Kőszegi-hegységben, illetve a Bakony, Mecsek magasabb részein viszont vastagabb hótakaró is összejöhet. Az északkeleti szél nagy területen élénk lesz, északkeleten gyakran erős lökések kísérik.A csúcshőmérséklet 2 és 8 fok között alakul, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig melegebb az idő. A csapadékos dunántúli tájakon a reggeli, délelőtti órákban áll be a maximum. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!